Nyílt levél Debrei Dóra képviselő Asszonynak!

Kedves Dóri!

Morvai Géza képviselő Úr tolmácsolta, hogy nehezményezted a “bruttó” szó hiányát a Hírharang legutóbbi számának a “Van itt lé” fejezetéből. Felhívom a figyelmed, hogy fejezet nem arról szól, hogy Te mennyi pénzt teszel zsebre (az engem nem érdekel), hanem arról, hogy az önkormányzatunknak mennyibe kerül az, hogy Te zsebre tehesd azt a bizonyos összeget. Ezt egyértelműen kifejezi az első mondat is, mely kettősponttal zárul. Ebből kifolyólag evidens, hogy bruttóról van szó.

Ha esetleg szükségét érzed a pontosításnak, vagy hogy a nyilvánosság megismerje a zsebed tartalmát (nettót), akkor azt pl. egy saját kiadványban vagy egyéb fórumon megteheted.

Géza tolmácsolta azt is, hogy szennylapnak nevezted a Hírharangot. Szíved joga, nem oszt, nem szoroz. A Te véleményed is csak 1 db vélemény. Pontosan annyit nyom a latba, mint bármely más lakosé.

Szintén tolmácsolta, hogy szerinted minden hazugság ami a Hírharangban szerepel. Ezt a hozzáálást már ismerem az előző ciklus suttogó propagandájából. Kényszeredetten suttogóvá kellett válnia, hiszen a megjelentek ellenkezőjét eddig senki nem tudta bizonyítani, mint ahogy Te sem fogod tudni. Abban biztos lehetsz, hogy minden mögött papír áll. Ha esetleg a papír hazugságot tartalmaz, azon jóeséllyel polgármesteri szignó áll.

Álljon itt egy irat, hogy az általad hazugság halmaznak látott dolgokból legalább egy cáfolva legyen. Ez egy ügyészségi irat, mely a büntetőügy valódiságát igazolja. Akkor keletkezett amikor a bátonyi nyomozó hatóság mondvacsinált indokkal le akarta zárni a nyomozást, de az ügyészség a panaszom hatásásra azt hatályon kívül helyezte. Ez alapján elgondolkodhatsz az “Összeesküvés elmélet” című fejezeten is.

Személy szerint sajnálom, hogy ennyire kritikátlanul kiállsz a polgármester mellett. Mint szavazód többet vártam Tőled. Szerintem több is van benned, de valamiért (talán félretájékoztatás miatt) kötve van kezed. Bármennyire is tiltakozol ellene, az eddig látottak alapján csak egy szavazó gép vagy. Sehol egy kritika, sehol egy önálló indítvány csak az kézemelgetést csinálod. A képviselői munka nem erről szó, az alpolgármesteriről pedig ne is beszéljünk.

Furcsa ez a hozzáállás annak tükrében is, hogy egy olyan polgármestert támogatsz, akit a falu többsége nem tart kívánatosnak. Csak azért nyerhette meg a választást, mert sok hiú ellenjelölt volt és szétoszlottak a szavazatok. Egy ilyen negatív szituból csak úgy lehet jól kijönni, ha beülsz a székbe és kicsi túlzással megváltod a világot. Igazából ezt is vártam Tőled, ezzel szemben értékelhetetlen az amit eddig csináltál. Meglátásom szerint ezzel a mentalitással minél tovább regnálsz, annál biztosabb, hogy az előző alpolgármester sorsára fogsz jutni.

Óhatatlanul felmerül az a kérdés is, hogy miért csinálod? Ezt a “szakmát” lehet csinálni szeretetből, hivatás tudatból, kihívásból, eltökéltségből és lehet csinálni csak a pénzért is. Ez eddigi produktumod alapján az látszik, hogy csak a pénzért csinálod. Ha ez tényleg így van, akkor ugye nem baj ha megkérdőjelezem a falu iránti eltökéltségedet. A kettő nem fér össze, ellentétesek az érdekek.

Danyi Csaba

Bíróság – kezdetek

Megelégelvén a Hivatal sorozatos törvénysértő magatartását a közérdekű adatigényléseknél (mellébeszélés, részben vagy egyáltalán nem válaszolnak, stb), továbbá azt, hogy az adatigényléseknél  lehúztak közel 40.000 Ft-al, keresetet nyújtottam be a drágáim ellen a Balassagyarmati Járásbíróságon. 5 db keresetről van szó:

  1. Közmunka záróbeszámolóiért megállapított 18.332 Ft költségtérítés megváltoztatása
  2. A traktorok menetleveleinek és a gázolaj számlákért megállapított 18.380 Ft költségtérítés megváltoztatása
  3. Dohánybolt kilelölés iratainak kiadása (megszűnt)
  4. Pénzkezelési szabályzat kiadása (megszűnt)
  5. Önkormányzatunk és az Óvoda elemi költségvetéseinek és a pénzügyi beszámolóinak a kiadása

A 3. és 4. pontban elálltam a keresettől, mert a kereset megindítása után a Hivatal megküldte a kért iratokat. A bíróság jogerős végzésben megszüntette ezen pereket.

Tanulságképpen – és hogy képet kapjatok a Hivatalunk mentális állapotáról - egy cikksorozatban közzé fogom tenni ezen ügyek iratait. De mindezek előtt bevezetésképpen álljon itt néhány irat a polgármesterrel folytatott diskurzusomról, melyben arról tudakozódtam, hogy miért egy idegen ügyvéd látta/látja el az önkormányzatunk jogi képviseletét, és miért nem Dr. Papp János akit átalánydíjas szerződés kötelez eme feladatra.

A kérdések. A válasz és a melléklete. Az újfent feltett kérdések.

(Nem vagyok biztos abban, hogy a válasz a polgármestertől érkezett. És abban sem, hogy a kapott szerződés a kért dátum szerinti. )

Győzelem a bíróságon

Morvai Géza közérdekű adatigénylés nemteljesítése miatt keresetet adott be a bírósághoz, melyben kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatalt a közérdekű adatok kiadásásra. A tárgyaláson Morvai Úr nagyvonalúan elfogadta a bírónő által felvetett egyezséget (sőt a költségtérítésről is lemondott), melynek záradéka, hogy a Hivatal meghatározott időn belül kiadja a kért dokumentumokat. A Hivatal ügyvédje minden kötelezettséget elfogadott. Szemmel láthatóan nem sokat értett az ügy tárgyából, mert határidős kiadási kötelezettséget vállalt olyan iratra is ami jelenleg még nem létezik.