nemti.hu

Hurrá, hasít a megújult nemti.hu. Kicsit még csúnyácska, hemzseg a helyesírási és egyéb hibáktól, de legalább működik. Szó sincs régen megkezdett karbantartásról, mint ahogy a polgármester írta tavaly december 9-én, hanem két napja kezdte el valaki tákolgatni. Lehet azért mert megkérdeztem a Kormányhivatalt, hogy nem e kellene működni a honlapnak, ha már egyszer van. Aztán remélem a tákolgatás során felkerülnek az Infotv. melléklete szerinti tartalmak is. Az kötelező. Ha nem akaródzik megcsinálni, majd a NAIH kötelezi a Hivatalt.

Azért nem hazudtolta meg magát az Önkormányzatunk vezetősége: a más tollával való ékeskedés az nagyon megy (na jó meg a hóeltakarítás is megy, ez az első pozitívum az előző vezetéshez képest). Felrakták a honlapra a rovástábla avatást, de az egy szóval sincs megemlítve, hogy egy magánember (konkrétan: Ládecki Anita) kezdeményezésének és áldozatos munkájának köszönhető. Évek óta ez megy: vezetőink más nemző szervével verik a csalánt meg az állam által adott szociális juttatásokkal kenyereznek le embereket.

Karácsony a Szabadság úton

molino

A közmeghallgatáson Orosz Viktor felajánlotta a testületnek, hogy a képen látható molinót 23-as út fölé és néhány darab világító díszt a környező oszlopokra saját munkájával elkészíti, továbbá az ezzel járó szervezési feladatokat is elvégzi. A kérése csak annyi volt, hogy az anyagköltséget (kb.: 25000Ft) állja az Önkormányzat. Ez a léhűtő banda a füle botját sem mozdította, inkább szerda este eldáridózták ezt az összeget.

Mivel a címviselőinkben totális érdektelenség mutatkozott a falu karácsonyi hangulatának megteremtése érdekében, ezért mi (Orosz Viktor, Morvai Géza és jómagam) úgy döntöttünk, hogy saját költségünkre megcsináljuk a Szabadság úton. Úgy hogy a fenti képen látható molinó a Szabadság út 9-11 előtt található.

A címviselőinknek pedig égjen a pofájuk, hogy ennyit nem képesek megtenni a falu érdekében. Már úgy néz ki Nemti mint egy lepukkant putri. Főleg ha Mátraballával hasonlítjuk össze:

vill

Pedig Mátraballán még egy önkéntes közösségépítő hagyományőrző sem erősíti a csapatot. Egyszerűen csak teszik a dolgukat és semmiféle egyéni érdek miatt nem dugják el a karácsonyfájukat egy Isten háta mögötti placcra.

És még pár kép Mátraballáról:

balla1

balla2

Elmélkedés az Önkormányzat leendő honlapjáról

A hírek szerint az új honlapért 150 eFt körüli összeget fog fizetni Nemti Önkormányzata a készítőnek. Ha eltekintünk attól, hogy mi lényegesen olcsóbban elkészítettük volna és a mostaninál lényegesen olcsóbban üzemeltettük volna, akkor azt kell mondanom, hogy ez teljesen normális piaci ár. Na de milyen elvárásokat takar manapság egy ilyen piaci ár? Sok mindent, de most csak egy valamit emelnék ki: Kiesésmentes vagy minimális kieséssel járó zökkenőmenetes átállás. A minimális itt percekben értendő. Ennyi pénzért nem állhat a honlap napokig, hetekig vagy hónapokig. Két dolog lehetséges:

  1. Vagy egy pancsert fizet meg nagyon az Önkormányzatunk hivatala.
  2. Vagy szándékosan bujdokolnak (zárnak el minden információt) előlünk, előletek, mindenki elől. (Lásd a sunyi módon megtartott tegnapi bizottsági és testületi ülést.)

Mindenesetre mi december 23-ig türelmesen és a kíváncsiságtól felajzva várjuk az új honlapot. Bízunk benne, hogy minden visszakerül ami rajta volt [Infotv. 35. § (4)]. Abban is bízunk, hogy az is felkerül ami nem volt fenn, de ott kellet volna lennie [Infotv. 1.sz. melléklet]. Ha csalódnunk kell, akkor pedig valahogyan csak levezetjük ezt a felajzott állapotot :-) .

Felajánlás

A közelmúltban felkínáltuk a segítő munkánkat a Hivatal és a testület részére. A polgármester asszony óvatos örömmel nyugtázta a felkínált “segítségünket”. Egyébként nem esetlegesen kínáltuk fel azt, hanem határozottan. Arról nem is beszélve, hogy ott már nagy gáz van, ha a “segítségünket” csak a lehetőségeikhez mértem tudják elfogadni. Ki szabja meg ezeket a lehetőségeket?

Közszolgálati közlemény

Tájékoztatjuk Nemti Község lakosságát, hogy 2016. december 1-től az anyakönyv vezetési feladatokkal kapcsolatos ügyintézés a Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal Nemti Kirendeltségén megszűnik. Ezt követően az ügyintézés kizárólag a Közös Hivatal székhelyén, azaz Mátraverebély, Vasút út 82. szám alatt történik ügyfélfogadási időben:

  • hétfő 8.00-12.00
  • szerda 13.00-16.00
  • péntek 8.00-12.00

A Hivatal telefonos elérhetőségi: +36 32 417-194, +36 32 817-220

Príma-díj

Morvai Máté

“Príma-díjaknál három kategóriában – művészet, tudomány-oktatás és sport – érkeztek be a különböző jelölések, és az értékelő zsűri hosszú tanakodás után választotta ki a jelöltek közül a legalkalmasabbakat. A művészeknél a salgótarjáni Bányász-Kohász Fúvószenekart illeti meg ez a rangos elismerés. Az együttes nevében Morvai Máté (középső) vette át a díjat, s mellé Dombi Lívia iparművész alkotását. Ő rövid köszönőbeszédében a zenekar közel száznegyven éves múltját emelte ki, hangoztatva, hogy a két fúvós csoport összeolvadása után is mindig képesek voltak a megújulásra.”

Szontágh Pál Díj

Szabó János

“A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a közéletben elért teljesítményéért, a megye szellemi, anyagi értékeinek gyarapítása során kifejtett példás tevékenységéért Nógrád Megye Szontágh Pál Díját adományozta Szabó János részére. Munkásságáért korábban többek között Arany Érdemkereszt kitüntetést is átvehetett már a Nógrád Táncegyüttes alapító tagja, vezetője.”

Közmeghallgatás lesz

2016. november 17-én csütörtökön a szeretett testületünk közmeghallgatást tart 16:00-tól a Civilházban. Vajon a képviselők most ki mernek e ülni az asztalhoz, vagy megint a hátuk közepét bámulhatjuk mint tavaly?

És még csodálkoznak, hogy nem kapják meg a kellő tiszteletet. Miért kapnák meg? A tiszteletet ki kell érdemelni, nem pedig jár a képviselői címmel! Attól függetlenül, hogy tavaly törvénysértő módon zajlott az egész – azzal hogy hátat fordítottak nekünk azok, akinek a szemébe kellett volna mondani a kérdéseinket, azzal örökre leírták magukat. Ezt a lenéző nagyképű viselkedést nem tudom tisztelni. Nem tudom tisztelni az eddig végzett munkájukat sem. Mert nincs. Ma már – a közmunkástól kezdve a volt vezetőig – mindenki azt mondja, hogy pusztul a falu. Nem tiszteletet érdemelnek, hanem péklapátot.

Mindenesetre mi ott leszünk a kérdéseinkkel.

Hírharang most nem fog megjelenni a közmeghallgatás előtt, mert úgy járunk mint a képviselői beszámolónál. Azt fogják szorongatni mint a kis nebulók a vizsga előtt. Szóval mankó nincs!