B.U.É.K
A XIV. Dalai Láma szerint a modern társadalomnak hét halálos bűne van:
- gazdagság – munka nélkül,
- élvezet – lelkiismeret nélkül,
- tudás – jellem nélkül,
- üzlet – erkölcs nélkül,
- tudomány – emberség nélkül,
- vallás – áldozatvállalás nélkül,
- politika – elvtelenül.
Mennyire igaza van az Öregnek.
Testületi ülés
Szégyen
Péntek délután a Civilházbanez ez fogadta a kézműves foglakozás keretében ünnepekre készülő fiatalokat:
Lobbizni fogok a Mikulásnál, hogy ne hozzon semmit Nemtibe, hanem vigye el a polgármesterünket. Az lesz a lehető legnagyobb ajándék amit kaphatunk tőle.
A rendkívüli ülés margójára
Talán kezdeném azzal, hogy sokan jöttek el. Nem csak a teremben, hanem a folyosón is álltak az emberek. Talán folytatnám azzal, hogy a polgármester – bunkó módon, ahogy valaki megjegyezte – nem gondoskodott az érdeklődők leültetéséről. Pedig az SZMSZ is előírja, hogy ilyen esetekben át kell vonulni a Civilházba. Ezt, a polgármester részéről az emberek iránti közömbösséget vagy tiszteletlenséget látva sajnos többen megjegyezték, hogy ez volt az első és utolsó részvételül testületi ülésen. Gratulálunk a polgármesternek.
Az ülésen a polgármester – az árulók remegő hangján – próbálta úgy beállítani a dolgokat, hogy itt nincs miről beszélni, majd lesz egy végleges terv, azt kell majd véleményezni. (Igen, csak azon már nem lehet módosítani – mint ahogyan többen is bekiabálták.) Ezen álláspontja megvédéséhez hozta hátvédnek Dorogháza polgármesterét is. Azt a polgármestert akivel pár nappal az ülés előtt lemutyizta, hogy az 1. verziót támogatják. Akkor mégis van miről beszélni, csak pórnépnek nem szabad róla tudni? Egyáltalán olyan esetben ahol a két falu között nyilvánvaló érdekellentétek állnak fel mit keresett Dorogháza polgármestere egy nemti testületi ülésen?
Végül is hoztak egy határozatot, miszerint – meghívva a tervezőket – tartani fognak egy közmeghallgatást, ahol majd meg lehet vitatni a dolgokat.
Összegezve: a polgármester elárulta a falut, fontosabb volt neki Dorogháza polgármestere, mint nemtiek érdeke. Ez lehetett volna az első olyan alakalom, hogy beleszólhassunk a saját környezetünk alakulásába, ne csak utólag véleményezzük a szart. Azért mégiscsak nonszensz, hogy a Nemtit elkerülő út terveibe mindenki belepofázhat, csak a nemtiek nem.
Hogy mennyire lett volna miről beszélni és hogy mennyire kellet is volna érdemben beszélni a tervekről, azt a minap kijött kormányhatározat is bizonyítja (4. old. 2. bek; 9. old. 33. sor), miszerint is 2020 első negyedévében le kell zárni a tervezési fázist. Ez azt jelenti, hogy kb. január végére lezárják a tervezést, mert még ki kell küldeni az érintettek a totál fölösleges semmit nem befolyásoló véleményezésre.
Ilyen árulásért régen karóba húzás járt.
23-as elkerülő út, testületi ülés
RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS
Az ülés helye: Községháza, Nemti, Kossuth út 28.
Az ülés ideje: 2019. november 5. kedd, 16:00 óra
Napirendi pont: A 23-as elkerülő út tervváltozatainak megvitatása, a támogatandó terv kiválasztása
Kérek mindenkit, hogy terjessze a hírt. Továbbá gyertek minél többen, hiszen nem mindegy, hogy majdnem a kertek alatt megy az elkerülő, vagy egy kilométerrel arrébb.
23-as elkerülő út, indítvány rendkívüli ülés összehívására
Tegnap Matikovszkiné Medva Myrtil és Szota Ferencné KÉPVISELŐINK történelmet írtak. Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezték a 23-as elkerülő úttal kapcsolatban. Szerintem az elmúlt 30 évben még nem történt ilyen. Végre vannak képviselőink, akik nem csak papíron képviselők. De miért is volt erre szükség?
A nevezett képviselők a 23-as elkerülő út terveivel kapcsolatos új információkat – nevezetesen azt, hogy egy újabb terv is készült – nem a polgármesterünktől tudták meg, hanem a környezetvédőktől. Márpedig ha a környezetvédők tudták, akkor a polgármesternek is tudnia kellet. Valószínűleg tudta is, hiszen tegnapelőtt már Dorogházán tárgyalt erről. Anélkül, hogy a testület bármire is felhatalmazta volna őt.
Azt is a környezetvédőktől tudták meg, hogy nagyon rövid nyilatkozattételi határidő van arra, hogy melyik tervet támogatja Nemti. Ezért kellett a rendkívüli ülés összehívása. Ha polgármester elfogadja javasolt határidőt, akkor talán még nem késtünk el. Ha nem akkor is össze kell hívnia a testületet 15 napon belül, csak lehet akkor már késő lesz.
23-as elkerülő út, balhé van
Született egy új terv is a 23-as elkerülő útra. A régit itt tudjátok megnézni, az újat pedig itt. Az új verzió előnyösebb a lakosság számára (távolabb megy) és a környezetre gyakorolt hatási is kisebb.
A tervező gárda felkérte az érintett szerveket – többek között Nemti Község Önkormányzatát is -, hogy nyilatkozatukkal támogassák valamelyik verziót. A szeretett polgármesterünk elfelejtett minket a beállt változásról tájékoztatni. Az hagyján, hogy minket nem (ahhoz már hozzá szokhattunk, hogy a választások után le van szarva a fejünk), de testületi tagokkal sem tudatta ezt.
Az alakuló ülésen volt egy félmondata a polgármesternek: “folyamatosan egyeztet az elkerülővel kapcsolatban [is] a tervezőkkel”. Na, de melyik változatról polgármester asszony? Ki hatalmazta fel arra, hogy az új helyzetben bármelyik mellet is kardoskodjon? Sem a képviselő-testület, sem a lakosság, akkor ki?
A választás után a polgármester fűhöz-fához szaladgált, hogy vezekelve támogatást szerezzen a meggyengült ‘hatalmához’. Itt az első bizonyíték, hogy a kutyából nem lesz szalonna. Remélem az őt támogató képviselők mihamarább észhez térnek és kiállnak mögüle. Ameddig nem teszik, addig cinkostársak.
Tök jó buli…
Na, így kell ezt!
Az új képviselő-testület alakuló ülése
Nem ment teljesen zökkenőmentesen. Alpolgármestert még nem sikerült választani, a következő ülésen újra nekifutnak.