Gyertek minél többen, érdekes lesz. Itt vannak a napirendi pontok.
A tűzifa osztásról is döntenek.
Az ideje: 2019. november 28, csütörtök, délután 4 óra.
Talán kezdeném azzal, hogy sokan jöttek el. Nem csak a teremben, hanem a folyosón is álltak az emberek. Talán folytatnám azzal, hogy a polgármester – bunkó módon, ahogy valaki megjegyezte – nem gondoskodott az érdeklődők leültetéséről. Pedig az SZMSZ is előírja, hogy ilyen esetekben át kell vonulni a Civilházba. Ezt, a polgármester részéről az emberek iránti közömbösséget vagy tiszteletlenséget látva sajnos többen megjegyezték, hogy ez volt az első és utolsó részvételül testületi ülésen. Gratulálunk a polgármesternek.
Az ülésen a polgármester – az árulók remegő hangján – próbálta úgy beállítani a dolgokat, hogy itt nincs miről beszélni, majd lesz egy végleges terv, azt kell majd véleményezni. (Igen, csak azon már nem lehet módosítani – mint ahogyan többen is bekiabálták.) Ezen álláspontja megvédéséhez hozta hátvédnek Dorogháza polgármesterét is. Azt a polgármestert akivel pár nappal az ülés előtt lemutyizta, hogy az 1. verziót támogatják. Akkor mégis van miről beszélni, csak pórnépnek nem szabad róla tudni? Egyáltalán olyan esetben ahol a két falu között nyilvánvaló érdekellentétek állnak fel mit keresett Dorogháza polgármestere egy nemti testületi ülésen?
Végül is hoztak egy határozatot, miszerint – meghívva a tervezőket – tartani fognak egy közmeghallgatást, ahol majd meg lehet vitatni a dolgokat.
Összegezve: a polgármester elárulta a falut, fontosabb volt neki Dorogháza polgármestere, mint nemtiek érdeke. Ez lehetett volna az első olyan alakalom, hogy beleszólhassunk a saját környezetünk alakulásába, ne csak utólag véleményezzük a szart. Azért mégiscsak nonszensz, hogy a Nemtit elkerülő út terveibe mindenki belepofázhat, csak a nemtiek nem.
Hogy mennyire lett volna miről beszélni és hogy mennyire kellet is volna érdemben beszélni a tervekről, azt a minap kijött kormányhatározat is bizonyítja (4. old. 2. bek; 9. old. 33. sor), miszerint is 2020 első negyedévében le kell zárni a tervezési fázist. Ez azt jelenti, hogy kb. január végére lezárják a tervezést, mert még ki kell küldeni az érintettek a totál fölösleges semmit nem befolyásoló véleményezésre.
Ilyen árulásért régen karóba húzás járt.
Tegnap Matikovszkiné Medva Myrtil és Szota Ferencné KÉPVISELŐINK történelmet írtak. Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezték a 23-as elkerülő úttal kapcsolatban. Szerintem az elmúlt 30 évben még nem történt ilyen. Végre vannak képviselőink, akik nem csak papíron képviselők. De miért is volt erre szükség?
A nevezett képviselők a 23-as elkerülő út terveivel kapcsolatos új információkat – nevezetesen azt, hogy egy újabb terv is készült – nem a polgármesterünktől tudták meg, hanem a környezetvédőktől. Márpedig ha a környezetvédők tudták, akkor a polgármesternek is tudnia kellet. Valószínűleg tudta is, hiszen tegnapelőtt már Dorogházán tárgyalt erről. Anélkül, hogy a testület bármire is felhatalmazta volna őt.
Azt is a környezetvédőktől tudták meg, hogy nagyon rövid nyilatkozattételi határidő van arra, hogy melyik tervet támogatja Nemti. Ezért kellett a rendkívüli ülés összehívása. Ha polgármester elfogadja javasolt határidőt, akkor talán még nem késtünk el. Ha nem akkor is össze kell hívnia a testületet 15 napon belül, csak lehet akkor már késő lesz.
Született egy új terv is a 23-as elkerülő útra. A régit itt tudjátok megnézni, az újat pedig itt. Az új verzió előnyösebb a lakosság számára (távolabb megy) és a környezetre gyakorolt hatási is kisebb.
A tervező gárda felkérte az érintett szerveket – többek között Nemti Község Önkormányzatát is -, hogy nyilatkozatukkal támogassák valamelyik verziót. A szeretett polgármesterünk elfelejtett minket a beállt változásról tájékoztatni. Az hagyján, hogy minket nem (ahhoz már hozzá szokhattunk, hogy a választások után le van szarva a fejünk), de testületi tagokkal sem tudatta ezt.
Az alakuló ülésen volt egy félmondata a polgármesternek: “folyamatosan egyeztet az elkerülővel kapcsolatban [is] a tervezőkkel”. Na, de melyik változatról polgármester asszony? Ki hatalmazta fel arra, hogy az új helyzetben bármelyik mellet is kardoskodjon? Sem a képviselő-testület, sem a lakosság, akkor ki?
A választás után a polgármester fűhöz-fához szaladgált, hogy vezekelve támogatást szerezzen a meggyengült ‘hatalmához’. Itt az első bizonyíték, hogy a kutyából nem lesz szalonna. Remélem az őt támogató képviselők mihamarább észhez térnek és kiállnak mögüle. Ameddig nem teszik, addig cinkostársak.
Úgy döntöttem, hogy a Kossuth út 173 önkormányzati bérlakás ügyét egyelőre elengedem. Mintát adva ezzel az újdonsült képviselőknek, hogy milyen ügyekre számíthatnak. Egyben lehetőség is lesz, hogy megmutassák a hozzáállásukat és a bátorságukat. Az összes dokumentumot itt és most közzéteszem. Lássuk a medvét:
Tudja már valaki, hogy mikor lesz? A választást követően 15 napon belül meg kell tartani, de az ülés előtt öt nappal azt meg kell hirdetni. Ez azt jelenti, hogy ha az utolsó munkanapon, azaz pénteken tartanák, akkor már ma, azaz vasárnap fenn kellene lennie a nemti.hu-n.
Remélem nem sunyiban csinálják, telefonon összerántva a képviselőket. Az szép bemutatkozás lenne.
Frissítve:
Nem hivatalos információk alapján az alakuló ülés időpontja:
2019. október 24. csütörtök, 17:30
2019-09-24-én, kedden délután 4-kor testületi ülés. Gyertek minél többen. Főleg a jelöltek.
Érdekesnek ígérkezik 8., de főleg a 9. napirendi pont. És persze a zárt ülés, de arról később. A 9. napirendi pont alapjául szolgáló kérelmet alább olvashatjátok:
A nagy kérdés a zárt ülésen tárgyalt díszpolgári cím. Miért nem merték kiírni a nevet? Miért nem kérdezték meg a lakosokat? Ez így nem Nemti Díszpolgári címe lesz, hanem a leköszönő képviselő-testületé. A nagy sumákolásban a leendő díszpolgárt szívatták meg a legjobban.
Tipp: Petőné Szabó Piroska
(Ha talált, akkor írok róla egy cikket, hogy hol tévedt el. Számtalanszor elmondja saját maga is, csak a kivagyiságában nem veszi észre.)
A Nagy Manitu zavart okozott erőben!
Okvetlenül hallgassátok meg 1:05:10-től, amikor is a dohányboltra kell javaslatot tenni. Nem kijelölni boltot, csak javaslatot tenni az ND Nonprofit Zrt. felé. Dönteni az ND Nonprofit Zrt. fog. Egyébként mindenki beszélt össze-vissza. A jegyző viszont elmondja a tutit: a Stella Sörözőtől az ülést megelőz héten érkezett be kérelem, a Cserepes Presszótól pedig az ülés napján. Ez tény. Aztán, hogy milyen dátum szerepel a kérelmeken, az már más kérdés. E tény ellenére a Polgármester csak fújja a magáét, hogy a Stella kérelme előtt megkereste Fekete Csabát, meg mindenképpen a Cserepest javasolja, meg stb. Szerintem meg a Nagy Manitu kereste meg a Polgármester az ülés napjának reggelén és adta ki parancsba, hogy a Cserepest kell javasolni és a Stella nem kívánatos az istenek körében.
Aztán a szavazás után szót kért Feketéné Czakó Hilda, mint a Cserepes Kft. egyik tulajdonosa. Az nagy kérdés, hogy mit keresett a testület asztalánál, nyomást gyakorolva ezzel a testületre. Vajon mit szólna ehhez az ND Nonprofit Zrt.? De nem ez a lényeg, hanem az a két mondat ami elhangzik a szájából:
“Azért úgy érdekelne a dolog, hogy miután a levél a Polgármester Asszonynak érkezett, és ugye Ő megkereste a többségi tulajdonost, Fekete Csabát, mint az én páromat. A másik aki beadta a kérelmét az vajon honnan értesült erről, hogy… és egyáltalán, hogy milyen alapon adott be kérelmet, arra amire nem is kellett volna. Egyszerűen nem értem az egészet, hogy hogy érkezhetett be még egy… még egy kérelem.“
Itt azért elgondolkodtam…, egy tisztességes és elkötelezetlen polgármester minimum minden érintettet megkeresett volna. Az idézett szöveg pedig, és főleg a kiemelt rész… hogy is fogalmazzak… nagyon gáz. Istenektől lehet hasonlót hallani, amikor az előjogaikkal kérkednek és számon kérik a helytartót a bakiért.
A végére egy költői kérdés: Ki a Nagy Manitu ebben színdarabban?
Két dolog: