Egy Hírharang utózöngéi

Erről  a szokásosnál egy kicsit keményebb hangú Hírharangról van szó. A keménysége okán keményebb volt a kritika is, és keményebb volt az elismerés is. Nagy dilemma egyébként a hangnem megválasztása, hiszen tudom, hogy a keményebb hangnem tovább erősíti a faluban megosztottságot. Viszont szomorú látni azt, hogy világ elszalad Nemti mellett a dacoskodó és a saját mutyijaival foglalatoskodó testület tehetetlensége miatt.

De valójában miről is szól ez a megosztottság? Nem, nem Széllné és Vassné táborának az ellentétéről (Ők a nyűgös helyzetekben nagyon is egy hajóban eveznek, de erre majd később visszatérek) hanem egyrészt azokról akik már látják, hogy mindegy, hogy melyik banda van hatalmon, maximum a rosszat próbálják jobban csinálni, másrészt azokról akik e bandának a haszonélvezői vagy a hívői. Ha a falu ki akar mászni ebből a sodródásból, akkor kell egy csapat aki nincs elkötelezve senkinek, aki tudja, hogy kell a faluért jót tenni, még ha nem is tudja az tökéletesen csinálni. Ezt képviseljük mi, és amíg ez meg nem valósul addig egyre keményebb lesz a hangnem. Ezt nyíltan felvállaljuk – kapva hideget-meleget a nyakunkba – nem úgy mint azok a kritizáló Facebook huszárok akik az ismerőseik ömlengéseinek meleg tengerében, hamis kéjben fürödnek. Aztán pislognak körbe-körbe, ha a való világban valaki egy pohár hideg vízzel nyakon lódítja őket.

Egy percig sem állítottunk, hogy mi lennénk az ideális csapat aki ki tudja vezetni a falut a sodródásból (bár a mostaninál nehéz rosszabbat találni). Egy percig sem vágyunk a hírnévre – ahogy sokan gondolják. Egyébként egy falu vezetése elsősorban felelősség, nem pedig hírnév és hatalom. Azért tartunk most itt, mert a vezetőink évek óta csak a hírnév és a hatalom mámorában fürödnek. Nagyon jó lenne, ha úgymond nem lenne mivel hírnevet szerezni magunknak, minden flottul menne és a Hírharang bezárhatná a boltot. De sajnos van. Van, mert nem szeretjük ha hülyének néznek (ezért másztam ki a barlangomból vagy 6 éve) és azt sem szeretjük a másokat is hülyének néznek, továbbá azt sem szeretjük ha vezetőink nem érted, hanem belőled élnek.

Miről is szólt az a bizonyos Hírharang? A tartalmán kívül volt egy célja (nem véletlenül jelent meg a testületi ülés előtt sebtiben), mégpedig, hogy színvallásra késztesse a testületet Andrea ügyében, és színvallásra késztesse a testületet a Sportpark ügyében. Bejöttek a csőbe.

A Sportpark szavazásáról már előzőleg írtam, de miről is szól az Andrea ügy? Az előzményekhez hozzátartozik, hogy mikor az az ominózus eltávolítás történt állítólag Andrea felajánlotta a lemondását, de nem engedték el. Miért nem engedték? Mert a soron következő képviselőjelölt külföldön van, ezért Morvai Géza került volna be a testületbe. Ennek valószínűleg egyenes következménye, hogy – ha Vassné és Ivádyné állja a szavát, miszerint Gézával nem ülnek le egy asztalhoz – akkor felállnak, azaz Schveiczer Krisztián támogatásával feloszlatják a testületet. Na most ez nem jó a hatalmához ragaszkodó Széllnének sem, nem jó a Vassnénak sem és az Őt támogató Ivádynénak és Krisztiánnak sem. Valójában szürke eminenciásként kényelmes és majdnem felelősség mentes pozícióból Vassné akarata teljesül a testületben és egy új választás esetén nem biztos, hogy visszakerülnének a székeikbe. Ez egyedül a falunak lehetett volna jó. Azonban – mint fentebb utaltam rá – kényes helyzetekben összezárnak. A testületi ülés után meghozták a döntésüket, amit gyakorlatilag úgy interpretált Széllné, hogy ha cigánygyerekek potyognak az égből, Andrea akkor is ott fog ülni a következő 3 évben. Ámen – mondaná a pap.

Na most összefoglalva, hogy mi is történt: Mind Vassné és tábora, mind Széllné beismerték hogy függenek Andreától. Ez függőség pedig soha nem látott hatalmat adott Andrea kezébe. Innentől kezdve akár Vassné, akár Széllné agyal is ki bármit, ott lebeg fölöttük Andrea damoklészi kardja, azaz ott fog motoszkálni az a gondolat a fejükben, hogy „ezt hogy adagoljuk be Andreának, mit fog erről gondolni, hogyan fog dönteni. Nem beszélve azokról a szitukról, amikor Andrea akar valamit elérni. Ez most egy igazi és veszélyes hatalom Andrea kezében és egyben nagy felelősség is. Érdekes játék lesz ez a következő hónapokban.

Mindez persze azért alakulhatott ki, mert – mint korábban is írtam – a címviselőink a felelősséget nem látják a képviselői munkában csak a hatalmat és a hírnevet. Bárhogy is lesz, egy biztos:

  • polgármesterek jönnek-mennek,
  • képviselők jönnek-mennek,
  • jegyzők jönnek-mennek,
  • ügyintézők jönnek-mennek,
  • hivatalsegédek jönnek-mennek,

Nemti lakosai pedig maradnak.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>