Schveiczer Krisztián képviselő Úr esete a közmeghallgatással II.

Újfent meghallgatva a közmeghallgatás hanganyagát egy érdekes dolog ütötte meg a fülemet. 22:22-től az alábbiakat mondja a polgármester:

“Krisztián meg főleg a munkájával segítkezik legfőképpen, amit köszönünk szépen, hogy a Nógrád-ban azért a legfontosabb események – őőő – amik Nemtiben történnek az megjelenik, és én azt köszönöm… Tudom, hogy minden esetben nem a Te – eh-he-he – de Te is közrejátszol ebben.”

Ez csak azért érdekes, mert – mint már korábban hírt adtunk róla – a képviselő Urat azért mentette fel a bíróság az összeférhetetlenség alól, mert a munkahelye leigazolta, hogy főszerkesztő-helyettesként nincs közvetlen hatással a Nógrád Megyei Hírlap tartalmára. Erre mit ad Isten, a polgármester megcáfolja ezt. Kicsit utánatúrva, és tényleg: Itt egy cikk amit a képviselő Úr írt, és itt egy amiben valószínűleg “közrejátszott”, ahogy a polgármester fogalmazott.

Mi itt a probléma? – Kérdezhetitek, hiszen a képvisel Úr csak a településünket népszerűsítette.

Igen, de Nemtit az a képviselő-testület vezeti, melynek Ő is tagja. Gyakorlatilag elsősorban magát és a testületet fényezte a megjelentetett cikkekkel. Ezért nem engedi a törvény [Mötv. 36.§ (1) i) ], hogy médiatartalom szolgáltató képviselő lehessen.

Egyébként nagyduzzogva még akár el is lehetne nézni ezen tevékenységét, ha valami hiper-szuper dolgokat tett volna a falunk érdekében, de – ahogyan a polgármester elmondta – gyakorlatilag semmit érdemlegeset nem csinált. Kivéve azt amit nem lett volna szabad, kiharcolva magának ezzel egy újabb összeférhetetlenségi eljárást.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>