Tudtad e? 4.

Tudtad e, hogy a legnagyobb pletykaközpont a Hivatal épületében van? Mindent kilocsognak. Történt, hogy kérdéssel fordultam a polgármesterhez a kampány céljára igénybe vehető önkormányzati helyiségeket illetően. Igazából nem is helyiségekre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy mikor kerül ki a hír, hogy indulok polgármesternek. A jelöltségről egyedül a Hivatalban tudtak, előtte mindenkinek – beleértve a közvetlen környezetemet is – azt mondtam, hogy nem indulok semminek. Egyetlen egy munkanap elteltével már  fél falu tudta, hogy indulni fogok. Ennyit a címviselőink titoktartásáról. Ez most piti dolog volt, de ugyanúgy nyilvánosságra kerül minden, kinek milyen baja vagy betegsége van, ki kapott valamilyen segélyt, ki kért valamilyen segítséget. Így bízzatok a címviselőinkben.

Bár ténylegesen nem állt szándékomban indulni semmiféle címért, de ha már így alakult akkor belevágok. El kell takarítani a mostani vezetést.

A válasz itt olvashatjátok, mely a pitiség magas fokáról tesz bizonyságot. Eddig kampányrendezvény céljára ingyenesen lehetett igénybe venni a helyiségeket. Kíváncsi vagyok, hogy pl. a zsibvásározók befizették e bérleti díjakat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>