A Kormányhivatal is megalapozottnak találta a kezdeményezést, hiszen a képviselő-testület döntését felülbírálva bíróságra adta az ügyet. A bíróság megállapította, hogy Schveiczer Úr nem összeférhetetlen.
A kezdeményezés ide kattintva érhető el. A bíróság végzéséhez néhány gondolat…
A Ptk. nem definiálja a személyes közreműködő fogalmát. A bírói tanács által kiragadott bekezdésből valóban a tanács által leírtak következnek. Azonban van Ptk.-ban még jó néhány bekezdés ami a személyes közreműködésről szól de sokkal megengedőbb következtetést lehet belőle levonni. Egy 2015-ös Önkormányzati Hírlevél taglalja ezt és a végén azt hozza ki, hogy egy alkalmazott is lehet személyes közreműködő. Néhány bírói tanácsnak elég volt ha csak az impresszumban szerepelt az illető, máris személyes közreműködőnek minősítette. Mindenesetre ez a tanács jól megmagyarázta azt amit meg kellett magyarázni.
Sokkal érdekesebb a szerkesztői fellelősség kérdése. A tanács mintegy mellékesen egy gondolatban odaveti, hogy „a közvetlen felettese iránymutatása alapján dolgozik”, majd gyorsan levonja azt a következtetést, hogy „nem önállóan dönt” és többet nem foglakozik a kérdéssel. Ez egy óriási baki. Ha valaki csak iránymutatás alapján dolgozik, akkor kénytelen a saját maga dönteni. Nem beszélve arról ha felettese akadályoztatva van a munkavégzésben, akkor már az irányokat is ő határozza meg.
Valószínűleg érdemes lett volna fellebbezni a Kormányhivatalnak, talán egy függetlenebb bírói tanács más végzést hozott volna.
“Összeférhetetlenségi indítvány Schveiczer Krisztián képviselő ellen” bejegyzéshez egy hozzászólás