Közpénzen táboroztak a polgármester unokái

Egyébként erről a táborról van szó és itt egy videó is a táborról.

Ez lenne a kisebb baj –  mármint, hogy közpénzen táboroztak az unokák -, a nagyobbik az, hogy ezt a szociális keret terhére tették. Tehát a tényleg rászorultaktól vettek el pénz. Szerintem ezt nem tehették volna meg, ezért jeleztem a Kormányhivatalnak. A  Kormányhivatal a válaszában egyetértett velem, azaz jogsértést állapított meg.

A hírek szerint a polgármester asszony befizette az unokái után az 50.000Ft-ot a Hivatal kasszájába, de ez a hírt még meg kell erősíteni a befizetésről szóló bizonylatoknak. Ha igaz is a hír, akkor is kérdés marad, hogy a SECONDA CASA Nonprofit Kft.-nek – mint a tábor támogatójának –  is visszafizette a több százezres, az állam által adott támogatást? Ha nem akkor, mit sem ér a kasszába befizetett lóvé.

Egyéb hírek szerint a táborban más képviselők unokái is részt vettek, csak ők már annyira csókosok, hogy nem az önkormányzaton keresztül jutottak be, hanem más kiskapun.

Meg kell még említeni Beke Andrea Edit, az akkor volt jegyző szerepét az ügyben. Az Ő feladat lett volna figyelmeztetni a képviselő testületet, hogy jogsértést követ el, ha a szociális keretből támogatja a táborozókat. De a korlátolt tudása miatt fel sem fogta, hogy miről van szó. Szóval ki a korlátolt – volt jegyző asszony? Jó nagy szert hagyott hátra maga után.

Közpénzen táboroztak a polgármester unokái” bejegyzéshez egy hozzászólás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>