Kínos

Azon a sokat emlegetett közmeghallgatáson megkérdeztük Schveiczer Krisztián képviselő Urat, hogy a Kormányhivatal dádá-ját (felhívását) alkalmasint – ha igény lesz rá – közszemlére kívánja e bocsájtani. A képviselő úr megesküdött, hogy Ő nem kapott semmit, de ha megérkezik, akkor részéről semmi akadálya. Aztán ehhez az eskühöz csatlakoztak a hivatali alkalmazottak, a jegyző és a polgármester is. Mint már korábban is írtam – a Kormányhivatalt még iratkezelésből nem láttam tévedni, ezért megtudakoltuk, hogy merre hány méter azzal a felhívással. Meg is jött a letaglózó válasz, mármint letaglózó az esküdözőknek. Nem csak, hogy megkapta Hivatal, hanem el is olvasta valaki. Na de ki? Úgy is fel lehet tenni a kérdést, hogy ki füllentett a közmeghallgatáson? Valószínűleg Schveiczer úr nem. Ebben az estben Ő is áldozata a Hivatal trehány iratkezelésének.

Lehetne még találgatni, hogy ki miért esküdözött, de fölösleges. A Hivatal iratkezeléséért a jegyző a felelős. Derítse ki Ő, hogy ki olvasta el, majd tüntette el a Kormányhivatal felhívását. (Hmm…, pedig ebben még helyesírási hiba sem volt. :-) )

Így megy ez Nemtiben. Nemcsak az elektronikus iratkezelésben, hanem papír alapúban is. Számtalan kikért szerződésre és egyéb dokumentumra kaptuk azt a választ, hogy “irattárban nem található”. Akkor hol fészkes fenébe van? Ha pedig tényleg elvesztek (bár érdekes módon a kényes iratok tűntek el) akkor talán kellene gondoskodni az iratpótlásról. A Mikulás és a Jézuska nem fogja megtenni.

Közmeghallgatás

Lezajlott. Itt vannak az általunk feltett kérdések. Vassné – nem meglepő módon – nem válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Feketéné pedig nem volt jelen a közmeghallgatáson. Mindenesetre mindkét címviselőtől 15 napon belül írásban várjuk a válaszokat. Aztán picit bővebben az eseményről majd 15 nap múlva.

22:45-ig a polgármester beszámolója hallható, utána a feltett kérdésekre a válaszoltak a címviselők. (2:40-ig egy forgetfulness hiba miatt a hangminőség nem túl jó.)

Közszolgálati közlemény

Tájékoztatjuk Nemti Község lakosságát, hogy 2016. december 1-től az anyakönyv vezetési feladatokkal kapcsolatos ügyintézés a Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal Nemti Kirendeltségén megszűnik. Ezt követően az ügyintézés kizárólag a Közös Hivatal székhelyén, azaz Mátraverebély, Vasút út 82. szám alatt történik ügyfélfogadási időben:

  • hétfő 8.00-12.00
  • szerda 13.00-16.00
  • péntek 8.00-12.00

A Hivatal telefonos elérhetőségi: +36 32 417-194, +36 32 817-220

Győzelem a bíróságon

Morvai Géza közérdekű adatigénylés nemteljesítése miatt keresetet adott be a bírósághoz, melyben kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatalt a közérdekű adatok kiadásásra. A tárgyaláson Morvai Úr nagyvonalúan elfogadta a bírónő által felvetett egyezséget (sőt a költségtérítésről is lemondott), melynek záradéka, hogy a Hivatal meghatározott időn belül kiadja a kért dokumentumokat. A Hivatal ügyvédje minden kötelezettséget elfogadott. Szemmel láthatóan nem sokat értett az ügy tárgyából, mert határidős kiadási kötelezettséget vállalt olyan iratra is ami jelenleg még nem létezik.

A Kossuth út kátyúzása

Természetesen arról az útszakaszról van szó ahol kimaradt a teljes aszfaltozás, azaz a 7-es kilométerkőtől Kisterenye irányában kb. 1200m hosszon.  Egyébként fogalmam sincs miért ez a szakasz maradt ki, Nemti és Újfalu között voltak ennél jobb állapotban lévő szakaszok is, az ráadásul külterület.

Szóval kátyúzás. Nem a képviselőknek köszönhetjük, még csak nem is polgármesternek. Ők nem voltak hajlandóak a seggüket felemelni az ügy érdekében, még a többszöri lakossági megkeresés után sem. Persze miért is tennék ha ebből nem csusszan semmi a zsebbe.

Az egyedüli ember akinek a kátyúzás miatt köszönetet kell mondanunk az

Táboritáné Paulovics Erzsébet

Korábban még Ő is megkereste a Hivatalt, de még csak válaszra sem méltatták. Aztán megelégelte a banánt és megkereste (1 2)  az ügyben a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. Ők áttették a megyeihez, aki továbbította a Közúthoz. A Közút sürgősséggel foltozta be Erzsike előtt a problémás kátyút, majd folytatta a nevezett útszakasz többi részén a kátyúzást és korrektül tájékoztatta a panaszost.

Így megy ez Nemtiben. Ha valamit probléma van akkor a lakosoknak kell intézkedni. De akkor miért tartjuk ezt a sok léhűtő címviselőt?

A jegyző feladta

2016.08.01-től már nem Beke Andrea Edit látja el a jegyzői feladatokat a Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatalban és a Nemti Kirendeltségén sem. A hírek szerint közös megegyezéssel szűnt meg a munkaviszonya. Valószínűleg sokat nyomott a latba a töménytelen kormányhivatali és egyéb hatósági felszólítások által keletkezett bizalomvesztés a két polgármester részéról.  Ez van.

Összeférhetetlenségi indítvány Vassné ellen

Az indítvány és a kiegészítés.

Aztán kaptam egy választ a Polgármester Asszony tolmácsolásában a jegyzőtől.

Jeleztem a polgármester asszonynak, hogy ez így nem frankó, túllépte a hatáskörét, az összeférhetetlenségi indítványt minden esetben a bizottság tárgyalja és a bizottság javaslata alapján dönt a testület.

Erre kaptam ezt.

Azóta semmi fejlemény. Ugyan testületnek volt egy zárt ülése, de arról nem lehet tudni semmit. Annyira zártra sikeredett, hogy még a napirendi pontokat is eltitkolták. Valaki nagyon paranoiás. Ha netán ott tárgyalták az indítványt, akkor megint törvényt sértettek, kénytelen leszek rá törvényességi felülvizsgálatot kérni.

Valaki nagyon nem tudja a dolgát a Hivatalban, és az nem a Polgármester Asszony.

[2015 április 21]

Megjött a Kormányhivatal válasza a törvényességi felülvizsgálat kérésre. Természetesen felszólítják a Polgármester Asszonyt a törvényes út betartásásra és betartattatására. Lehet futni egy újabb kört.