Kategória: Nemti
Íme Széll Istvánné Nemti polgármestere
Nem tisztem őt reklámozni, de két okból teszem közzé a szóróanyagát.
1. Elrettentés képpen. Ha ezzel tényleg befutó lesz, akkor én inkább elmegyek szerzetesnek.
2. Talán arra gondolt, hogy a polgármester- és képviselő jelöltek által igényelt beszámolót így letudja. Ha így van akkor olyan súlyos szövegértési problémáktól szenved, ami önmagában alkalmatlanná teszi polgármesternek. Fórumot kértünk, nem egy cetlit. A tartalmához csak annyit, hogy nehéz őt igazmondáson kapni.
Tudtad e? 9.
Tudtad e, hogy kb. harmad annyi tűzifát kaptál, mint amennyit vásárolni lehet 13000Ft-ért? És azt tudta e, hogy ezt nem a polgármester adta, hanem az állam? A polgármester csak a kiosztó volt, neki csak annyi szerepe lett volna, hogy eljuttasson hozzád a 13000Ft értékű tűzifát. Persze ő most is ‘okos’ volt és elintézte azt, hogy a fa kétharmada, illetve annak az értéke egy vállalkozót gyarapítson. Vajon a vállalkozó kit gyarapított a haszonból?
A hazug embert hamarább utolérik mint a sánta kutyát!
Remélem. A Petőfi úti játszótérről lesz szó.
Emlékezzünk meg róla, élt 9 évet. 2010 július 12.-én adták át, kb. 3 millió forintból épült meg. Azóta nincs gazdája. Az előző vezetés sem volt gazdája, idézet egy 2012-07-05-i vizsgálati jegyzőkönyvből.
“A játszótéri eszközök vonatkozásában az üzemeltető nyilvántartásokkal nem rendelkezett, azaz az ellenőrzési- karbantartási munkálatok semmilyen módon, illetve formában nem kerültek dokumentálásra. Ez alapján megállapítható, hogy heti, operatív, illetve éves ellenőrzési naplóval, karbantartási naplóval nem rendelkeztek.”
Azóta csak rosszabb lett a helyzet, karbantartás egyáltalán nem történt. Mígnem a szeretett polgármesterünk Széll Istvánné a 2019-07-29-i testületi ülés végén kijelentette, hogy a játszótér felújítása megkezdődött. Hurrá! – gondolhatnánk, de ez is csak a tőle megszokott kamu volt. Augusztus végén egy felülvizsgálat során a játszótér nagy részét balesetveszélyessé nyilvánították. Persze ezt hivatalos forrásból senki nem tudta, mert szeretett polgármesterünk – így a választások előtt, mint jelölt – erről mélyen hallgatott. A hatalomvágytól fűtötten nem merte elvégezni a kötelező feladatot sem. Azaz nem táblázta ki, hogy a játszótér használata veszélyes és nem gondoskodott a veszélyes részek elzárásáról sem. Nagy blama lett volna ez neki, ezért inkább hagyta, hogy a gyerekek az életveszélyes játékokon játszanak. Na erre szokta mondani Bayer Zsolt, hogy “ez egy fehérjehalmaz”. Én inkább semmit mondok, folytatom. Tegnap, azaz 2019-09-30-án lakossági bejelentésre a rendőrség elbontatta a veszélyes játékokat. A sztori a rendőrségen folytatódik.
Testületi ülés lesz
2019-09-24-én, kedden délután 4-kor testületi ülés. Gyertek minél többen. Főleg a jelöltek.
Érdekesnek ígérkezik 8., de főleg a 9. napirendi pont. És persze a zárt ülés, de arról később. A 9. napirendi pont alapjául szolgáló kérelmet alább olvashatjátok:
A nagy kérdés a zárt ülésen tárgyalt díszpolgári cím. Miért nem merték kiírni a nevet? Miért nem kérdezték meg a lakosokat? Ez így nem Nemti Díszpolgári címe lesz, hanem a leköszönő képviselő-testületé. A nagy sumákolásban a leendő díszpolgárt szívatták meg a legjobban.
Tipp: Petőné Szabó Piroska
(Ha talált, akkor írok róla egy cikket, hogy hol tévedt el. Számtalanszor elmondja saját maga is, csak a kivagyiságában nem veszi észre.)
Tudtad e? 8.
NYÍLT LEVÉL
Néhányan képviselő jelölt úgy gondolta, hogy nem él a tájékozódás ezen lehetőségével. Szerencsére az összes polgármester jelölt igényli ezt a fórumot.
Úgy tapasztalom, hogy soha nem látott egyetérés van abban, hogy mindent elsöprő változásra van szükség.
Természetesen ez a nyílt levél – és kapott válasz is – közzé lesz téve a falu frekventált pontjain.
Híharang
Ma berágtam
Frissítve, 2019-09-13:
Három napig bírta, ma valaki vandál módon átszáguldott rajta.
Megpróbáltam helyreállítani, meglátjuk.
Frissítve, 2018-09-14;
Feladtam, ma a Family Frost-os kocsi taposta el.
Így megy ez Nemtiben, se pénz, se posztó – se virág, se út.
Tudtad e? 6.
Tudtad e, hogy Széll Istvánnénak, azaz a regnáló polgármesterünknek nem megy még a közmunka törvényes lebonyolítása sem? A Kormányhivatal sok százezer forintot kér vissza a kiutalt pénzekből. Szeretett vezetőnk mindenféle építési anyagokat vásárolt össze-vissza, és most nem tud elszámolni. Figyeljétek mennyi cucc van a Holló tüzépnél letárolva. A sóder és a vakolóanyag több mint egy éve biztosan ott áll kifizetve. Vajon hol lettek volna ezek felhasználva, ha nem köptünk volna bele a levesbe?
Figyeljétek a dátumot az igazolásokon. A látnoki képességekkel is megáldott polgármesterünk már vásárlás napján a tudta, hogy én négy hónappal később rá fogok kérdezni a felhasználásra. A nevek is érdekesek. “Alulírott Holló Beáta…” Holló Péterként írta alá.
Van még kérdés?