Úgy néz ki más is megelégelte a címviselőink ámokfutását. A postaládámban leltem egy pendrive-ot, amin többek között a kultúrházról készült képek is voltak. Íme egy:
Ugye siralmas. Közel 45 millió forintból erre tellett. A “felújítás” előtt 50 évig stabilan állt, most a címviselőink felelőtlensége folytán 5 év alatt gallyra ment . Megjegyzem, az orvosi rendelő, a hivatal épülete és az óvoda felújítására ugyanaz a tervezői és kivitelezői csoportot bízta meg a testület, mint amelyik a kultúrházat csinálta. Pedig a megbízásnál már tudták, hogy baj van kultúrházzal, életveszélyessé is lett nyilvánítva. Ráadásul akkor még garancia időn belül voltak, de lerendezték azzal, hogy “nem kell egyből a rendőrségre rohanni”. Ez jegyzőkönyvben van. Most már kicsúsztunk a garanciából. El megy anyja keservébe az összes. Úgy gondolom el jött az ideje, hogy most már a lakosok rohanjanak a rendőrségre. Van miért.
Még néhány kép: