Összeférhetetlenségi indítvány Schveiczer Krisztián képviselő ellen

A Kormányhivatal is megalapozottnak találta a kezdeményezést, hiszen a képviselő-testület döntését felülbírálva bíróságra adta az ügyet. A bíróság megállapította, hogy Schveiczer Úr nem összeférhetetlen.

A kezdeményezés ide kattintva érhető el. A bíróság végzéséhez néhány gondolat…

A Ptk. nem definiálja a személyes közreműködő fogalmát. A bírói tanács által kiragadott bekezdésből valóban a tanács által leírtak következnek. Azonban van Ptk.-ban még jó néhány bekezdés ami a személyes közreműködésről szól de sokkal megengedőbb következtetést lehet belőle levonni. Egy 2015-ös Önkormányzati Hírlevél taglalja ezt és a végén azt hozza ki, hogy egy alkalmazott is lehet személyes közreműködő. Néhány bírói tanácsnak elég volt ha csak az impresszumban szerepelt az illető, máris személyes közreműködőnek minősítette. Mindenesetre ez a tanács jól megmagyarázta azt amit meg kellett magyarázni.

Sokkal érdekesebb a szerkesztői fellelősség kérdése. A tanács mintegy mellékesen egy gondolatban odaveti, hogy „a közvetlen felettese iránymutatása alapján dolgozik”, majd gyorsan levonja azt a következtetést, hogy „nem önállóan dönt” és többet nem foglakozik a kérdéssel. Ez egy óriási baki. Ha valaki csak iránymutatás alapján dolgozik, akkor kénytelen a saját maga dönteni. Nem beszélve arról ha felettese akadályoztatva van a munkavégzésben, akkor már az irányokat is ő határozza meg.

Valószínűleg érdemes lett volna fellebbezni a Kormányhivatalnak, talán egy függetlenebb bírói tanács más végzést hozott volna.

Összeférhetetlenségi indítvány Schveiczer Krisztián képviselő ellen” bejegyzéshez egy hozzászólás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>