O1G

Ez az új jelképe az ellenzéki csürhének. Simicska elvtárstól kölcsönözték, az “Orbán egy geci!”-nek a rövidítése. Szánalmas lelki állapotban vannak, ha ez a maximum amit meg tudnak fogalmazni.

Miért is geci? Mielőtt megválaszolnám kérdést idézek egy interjú részletet Patai Mihálytól. Patai Mihály mindennek mondható, csak Orbán hívőnek nem. Az MSZP őt nézte ki Gyurcsány utódjának, csak nem ő lett a befutó, hanem Bajnai. Patai Mihály egy igazi balliberális közgazdász.

“Egyre többet beszélnek arról, hogy hamarosan vége lesz a növekedési ciklusnak és jön a következő válság. Mi az Ön véleménye erről?

A mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni. Nem csak azért, mert hosszú ideje, már 7 éve növekedési szakaszban van az ország. Azért különleges ez a mostani helyzet, mert most fordul elő először, hogy van egy tartós növekedési ciklusunk, 7-10 év minimum, és a legfontosabb makro mérlegek rendben vannak. Az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg pozitív. Ez a három mérleg soha nem volt így kézben tartva az elmúlt száz évben. Ebből az következik, hogy a következő leszálló ágba a magyar gazdaság úgy fog belemenni, hogy nincsenek egyensúlyi problémái. Vagyis a következő válságot sokkal kisebb problémákkal fogjuk átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben. Még azt is prognosztizálni vélem, hogy gazdasági visszaesés nélkül tudjuk a következő ciklust végigmanőverezni, egy nagyon alacsony növekedéssel, de visszaesés nélkül. Korábban minden válságba úgy mentünk bele, hogy fizetési mérleg és államháztartási deficitproblémákkal küszködött az ország, a külkereskedelmi mérlegünk pedig tradicionálisan deficites volt. Most teljesen más a helyzet, és ez Trianon óta nem fordult elő. Ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság.”

Ez egyébként miért nem hír az RTL Klubon, az ATV-n, az Indexen, a HVG-n és a többi ballib médiában? Ja, hogy ezzel nem hergelni lehet az embereket, hanem esetleg elgondolkodnának.

Szóval úgy néz ki azért geci Orbán, mert az elmúlt 8 évben ‘geci’ jól vezette az országot. Persze vannak hibák és túlkapások, viszont nincs ellenzéki kontroll. Ezt a bohócokká vált ellenzéket már egy utcaseprő sem veszi komolyan.

A végére egy kérdés: Hányszor hallótátok az elmúlt 8 évben, hogy “most egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat, de majd utána…”? Na ugye.

Csürhe

Na ezért ez a jelző. Ezeket a ők mondták a tüntikék során. A saját online videóikból van kigyűjtve.

„Molotov-koktéllal kínáljátok meg a Zsideszt!” (O. Géza)

“Öljétek meg az utolsó fideszest is, aztán hugyozzunk a sírjaikra.” (O. Géza)

„A nyuggereket is öljük meg. Semmire sem jók.” (O. Géza)

„Remélem, Orbán megfullad az anyja vérében.” (O. Géza)

„Amíg nem lesz vér, addig ez csak egy vicc. Támadni kell!” (H. Zsolt)

 „Le kell lőni egy rendőrt és hadd lőjenek vissza. Akkor kezdődik csak.” (H. Zsolt)

„Nagyon szúrja a szemem az a karácsonyfa. Égve jobban nézne ki.” (T. Attila)

„Kössétek el a Terror Házánál lévő tankot! Éljen a proletár nép!” (V. Lili)

„Gázolajos vízipuskával el kellene zavarni a rendőröket.” (P. Zoltán)

„Gyújtsatok fel mindent, égjen minden! Behatolni, most! Előre! Fáklyával, előre! Gyújtsatok fel mindent!” (B. István)

„Égjen a fa!” (K. Mihaela Florentina)

„Ide benzin kell!” (Anita és János)

„Valaki egy sálat rakjon fel és gyújtsa már fel baszd meg azt a fát!” (Sz. Öcsi)

„A fának égnie kell!” (T. Attila)

„Téglát mindenkinek, csináljatok már valamit!” (B. Fatima Rita)

„Égő fát borítani gyorsan a rendőrök közé!” (T. István Szabolcs)

„Idő erőszak kell!” (P. András)

„Fröcsögjön a vér!” (T. Gábor)

„Molotovot nekik!” (W. Dalma)

„Menjetek be! Daráljátok le őket!” (K. Heni)

„Molotovot basszatok közéjük!” (A. Paolo)

„Meg kell lincselni őket!” (K. Emília)

„Égjen a Parlament!” (T. István Szabolcs)

„Égjen Orbán!” (R. Lionel)

„Vetőcsöves tűzijátékot toljatok, ne csillagszórókkal szarakodjatok.” (B. Viktor)

„Valakinél nincs egy kukoricagránát?” (B. Péter)

„Halál Orbánra!” (O. Géza)

„Cigicsikket a rendőrökre!” (K. Zoltán)

„Támadni kell, befelé emberek!” (N. Attila)

„Csináljatok koktélt, ez így semmi!” (Józsi)

„Verd szét a fejét a rendőrnek. Már rég nem a népet védi. Mocskos férgek.” (Sz. Enikő)

„Téglával kell dobálni!” (K. Tímea Bianka)

Zaporozsec

Elkövettem egy nagy hibát. Belenéztem a tegnapi tüntetés közvetítésébe és látván a csürhét és főleg a fehérsapkás femina szónokokat, akkora másodlagos szégyenérzetem támadt, hogy ki kellett kapcsolnom a tv-t. Pedig edzett lelkem van az ilyenhez, de ez megterhelt.

Amikor a tehetségtelenség párosul a tehetetlenséggel, a butasággal és az aljas szándékkal akkor már nagy a baj. Akkor keletkeznek a kun bélák. Nem véletlen a tanácsköztársasággal való párhuzam, a módszerek most is ugyanazok, csak a Szovjetúnió kommunistáinak a helyét átvette az Európai Únió ballib vezetése. Furcsa és aljas banda ez a ballib csürhe. Ideköpik nekünk ezt demokrácia nevű játékszabályt, hogy ez nagyon király és tessék ez alapján játszani. Majd mikor a konzervatív oldal az ő szabályaik alapján az ő pályájukon péppé veri őket, akkor már forradalmat és anarchiát akarnak. Ezek ők.

Ha valakit esetleg sértene a csürhe jelző, akkor tisztázzunk valamit. Minden csoportnak és embernek kezdetben jár az alap tiszteletet. Aztán ez a tisztelet a cselekedetei alapján alakul, lesz olyan akire felnézek és lesz olyan akit lenézek. Ez a ballib banda (Jobbik, DK, MSZP, Párbeszéd, Liberálisok, LMP, Momentum) és az általuk utcára hívott és felhergelt tüntetők – azután, hogy randalíroztak az ország házában, fel akarták gyújtani a karácsonyfát és a jászolt, összetörték és elégették a rászoruló gyermekeknek szánt szánkókat, provokálták és dobálták a rendőröket, keresztény ellenes szólamokat skandáltak, vért és halált akartak, stb. – maximum a csürhe minősítést érdemlik meg. De lehet, hogy még azt sem. És aki ezek után szimpatizál velük arra sem tudok feljebb nézni.

Az előző bejegyzésben már írtam arról, hogy ennek a randalírozásnak semmi köze a rabszolgatörvénynek nevezett törvénymódosításhoz. Ezek egyrészt le akarják rombolni azt a képet, hogy Magyarországon rend van, ellentétben a migránspárti országokban kialakult randalírozással és terrorveszéllyel, másrészt hátha a zavarosban némi külföldi segítséggel a kormányrúdhoz tudnak jutni. Pontosan tudják, hogy ez saját erőből, már nem megy. Most már a lakosság 83%-a elítélő őket, gyakorlatilag megszűnt a szavazóbázisuk.

Kormányváltást! – skandálják a tüntetők. Legyen, ha érdemes váltani én benne vagyok, de gondolkodjunk egy kicsit. A józan paraszti ésszel megáldott emberek akkor cserélnek le valami működő dolgot, ha azt valami jobbra tudják cserélni. Pl. az emberek a Mercedest örömmel lecserélik egy Rolss-Royce-ra, de egy Zaporozsecbe nem szívesen ülnének át. Van most nekünk egy tapasztalt és harcedzett sofőrrel rendelkező Mercedesünk, ami ugyan egy kicsit régi, néhol piszkos, néha szervizelni kell, időnként olajat kell cserélni benne, néha fődarabot is cserélni kell, viszont stabilan elvisz A pontból B-be, majd C-be, majd D-be, és így tovább, tehát lehet rá számítani. Aztán alternatívaként van egy erősen korrodált Zaporozsecünk egymással veszekedő tanulóvezetőkkel, ami ha véletlenül mozgásba lendül, akkor is az A és B pont között többször kell javítani, néha külföldi szerelők is javítják, néha vissza kell menni egy-egy elhagyott alkatrészért, aztán a B pont előtt mindig jön a sárga angyal és visszaviszi a Zsaporozsecet az A pontba majd kezdődik előről minden. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy lecseréljük az üzembiztos Mercedest egy széteső félben lévő Zaporozsecre?

Amit most látunk az a Zaporozsec utolsó próbálkozása félúton a roncstelep felé. Nincs már esélye. Elhanyagolták, nem szervizelték, azt hitték, hogy örökké fog tartani. Hát nem. Egy feladat maradt, furfangosan kordában tartva bekísérni a roncstelepre úgy, hogy  a segélykiáltása ne hallatsszon el a nyugati lánctalpas barátjához. Miért?

Sajnos reális az esélye annak, hogy ez az egész cirkusz vérfürdőbe fog végződni. Semmi sem véletlenül történik, a forgatókönyv már meg van írva. Ez a csürhe pontosan tudja, hogy ezzel az akcióval politikai öngólt lőtt, a legkisebb esélyük is elszállt bármely választási győzelemre, innen már nincs visszaút a normalitásba. Logikusan az a következtetés, hogy ilyet csak akkor csinálhattak, ha előre lepaktáltak külföldi erőkkel a hatalomért. Ha kellő méretű véres balhét csinálnak – mondjuk egy ukrán Maidan szintűt – akkor a külföldi beavatkozás által beülhetnek a bársonyszékbe. Na ezért kell furfangosnak lenni, ezért van most nagy szükség a magyar virtusra.

Objektíven

Na… vettem a fáradságot és átrágtam magam a munka törvénykönyve 2018. december 12-én elfogadott módosításin. Ezt Ti is megtehetitek itt és itt, a munka törvénykönyve pedig itt van.

Két lényeges pont ami miatt a elvileg tüntikézik az ellenzék:

I. Az eddigi 250 óra túlórakeretet, ha kollektív szerződés alapján dolgozol felemelték 300 órára, de egyéni megállapodás alapján – kizárólag a beleegyezéseddel – 400 óra is lehet. Ez nem ördögtől való, Angliában 416 óra a keret. Ezentúl aki többet akar dolgozni, az most már legálisan is tud többet. Az pedig már nem állja meg a helyét, hogy a munkáltató majd visszaél a helyzetével és kényszerít a túlmunkára. Most amikor a legtöbb szakmában munkaerő hiány van, Te diktálsz. Ha nem tetszik a munkaadónak mész máshová, mert megteheted.

II. A munkaidőkeretet maximumát valóban felemelték 12-ről 36 hónapra, de csak ha kollektív szerződés alapján dolgozol. Mit is jelent ez? Értelmezésem szerint a munkaidőkeret az a keret amin belül az I. pontban közölt határértékeknek átlagosan teljesülnie kell. Szó sincs arról, hogy 3 év múlva kapod meg a túlórapénzt. Azt minden hónapban ki kell fizetni, vagy megegyezés szerint szabadidőben kiadni.

Mindkét pontban szerepel a bűvös ‘kollektív szerződés’ kifejezés.  Mi takar ez? Egyszerű. Te mint munkás, amikor el mész valahová dolgozni, akkor vagy kollektív szerződés alapján dolgozol, vagy egyéni megállapodást kötsz a munkáltatóval. Utóbbi esetben Te harcolod ki a feltételeket magadnak, a kollektív szerződés esetén pedig az elvileg Téged képviselő szakszervezet tárgyal a munkáltatóval. Fontos meglátni a felelősséget a folyamatban és már érthető, hogy a mai napon miért tüntikéznek a ballib csürhe mellett a szakszervezetek is .

Nem akarják felvállalni a munkát és a felelősséget, hogy harcoljanak az érdekeidért. Jobb nekik az a punnyadás amiben eddig lébecoltak. Oda valók, ahová a tüntikéző társaik, a levesbe.

Látván a szakszervezetek állapotát és ha azt akarod, hogy 2019-től ne érjen meglepetés, akkor mindenképpen kerüld a kollektív szerződéses munkaviszonyt. Nyisd ki a szád a munkaadónál, mert most akkora a munkaerőhiány, hogy megteheted.

Összegezve… ez a törvénymódosítás nem ellened szól, hanem megállapodás alapján lehetőséget biztosít neked is és a munkáltatódnak is, a felelőség súlypontját pedig próbálja eltolni a szakszervezetek irányába. Persze ehhez szakszervezetek kellenek, nem pedig az utcán nyafogó bérencek.

Kutak

2018. december 31-ig kellet volna engedélyeztetni és bejelenteni a otthoni fúrt vagy ásott kutakat, különben jött volna a bünti.

A parlament meghosszabbította a határidőt 2020. december 31-ig.

A törvényjavaslatot azon az ominózus 2018. december 12-i napon szavazták meg amikor az ellenzék megkezdte a felkészülést a tanácsköztársaság 2.0 kikiáltására – persze kizárólag a nép érdekében. Csak az a baj, hogy az ifjú kun béláék nem szavazták meg ezt a törvényt, kizárólag a  kormánypárti képviselők és néhány független voksolt igennel a T/2930 törvényjavaslatra.

Apró momentum ez, de hűen tükrözi, hogy ki az aki cselekszik és ki az aki ugat. A balliberális ellenzéki csürhe (Jobbik, DK, MSZP, Párbeszéd, Liberálisok, LMP, Momentum) – miután elvesztette a véleményformáló képességét is – a munka helyett az ugatást, a rombolást és az erőszakot választotta. Isten óvja Magyarországot az újdonsült kun béláktól.

Tüntike volt Pesten

Néhány tüntető a munka törvénykönyve tervezett módosításának visszavonását követelte Budapesten. A Kossuth téren a Gyurcsány Ferenchez köthető szakszervezetek agresszív kis csoportja áttört a rendőrök sorfalán.

A tüntetők a rendőrsorfalat áttörve bejutottak a Kossuth térre FORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLTFORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

Úgy látom Nemti is képviseltette magát…