Tudtad e? 5.

Tudtad e, hogy már olyan jól megy az Önkormányzatunknak, hogy havi 5000 Ft már nem tétel? Mondja ezt egy olyan képviselő, aki az elmúlt öt év alatt a világmegváltó programjából az égvilágon semmit nem valósított meg. Csak tudnám mire ez a nagyvonalúság? Nincs helye a pénznek? Rendbe vannak az utak? Rendben vannak az árkok? Renden van a Kultúrház?

Természetesen itt is a Kossuth út 173 bérlőjéről van szó. Valamit nagyon tud ez az ember.

Tudtad e? 4.

Tudtad e, hogy a legnagyobb pletykaközpont a Hivatal épületében van? Mindent kilocsognak. Történt, hogy kérdéssel fordultam a polgármesterhez a kampány céljára igénybe vehető önkormányzati helyiségeket illetően. Igazából nem is helyiségekre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy mikor kerül ki a hír, hogy indulok polgármesternek. A jelöltségről egyedül a Hivatalban tudtak, előtte mindenkinek – beleértve a közvetlen környezetemet is – azt mondtam, hogy nem indulok semminek. Egyetlen egy munkanap elteltével már  fél falu tudta, hogy indulni fogok. Ennyit a címviselőink titoktartásáról. Ez most piti dolog volt, de ugyanúgy nyilvánosságra kerül minden, kinek milyen baja vagy betegsége van, ki kapott valamilyen segélyt, ki kért valamilyen segítséget. Így bízzatok a címviselőinkben.

Bár ténylegesen nem állt szándékomban indulni semmiféle címért, de ha már így alakult akkor belevágok. El kell takarítani a mostani vezetést.

A válasz itt olvashatjátok, mely a pitiség magas fokáról tesz bizonyságot. Eddig kampányrendezvény céljára ingyenesen lehetett igénybe venni a helyiségeket. Kíváncsi vagyok, hogy pl. a zsibvásározók befizették e bérleti díjakat.

Tudtad e? 3.

Tudtad e, hogy a Kultúrház több mint egy éve életveszélyessé lett nyilvánítva? A felújátás nem megfelelő technológiával lett elvégezve(tervezési hiba), ezért át vannak ázva a falak és potyog le minden. Na jó, valószínűleg ezt tudtad mert régóta így van. De azt tudtad e, hogy ugyanaz a cégcsoport végezte az orvosi rendelő és a Hivatal tervezését és kivitelezését, amelyik a Kultúrházat tervezte és kivitelezte? Sőt az Óvodát is az tervezte. Öt év múlva vajon használhatóak lesznek még ezek az épületek?

Emlékszem, hogy a felújátás után mennyire a magukének tekintették a címviselőink a Kultúrházat. A széltől is óvták, meg sajnos a fiataloktól is. Egy kitört ajtóüveg miatt lettek kitiltva. A ifjúság nélkül nincs jövője Nemtinek.

És most, hogy szar van a levesben? Már senkinek nem kell a Kultúrház? Egy címviselőt sem látok, aki keblére ölelné és babusgatná. Álságos semmirekellő banda. Amíg van benne politikai tőke addig kell, utána meg leszarják. És a falut is.

Jelöltek – Nagy István

Nem terveztem ilyen gyorsan a jelöltek bemutatását, de így hozta az élet. Augusztus 24.-én a postaládámban találtam 3 db szórólapot: Matikovszkiné Medve Myrtilét, dr. Galambosi Frigyesét és Nagy Istvánét. Most csak Nagy Istvánra fókuszálok, a többieknek várakozni kell.

Gyanús volt a szórólap fogalmazási módja és a tartalma is. Hogy őszinte legyek – ezt ilyen formában nem néztem ki Pistánkból. Ezzel nem lenézem, hanem az általam megismert Pista más stílus, de soha nem lehet tudni. Gondoltam,  ha a világ is folyton változik akkor Pistánk miért ne változhatna. Tévedtem.

Ügyes Internet fürkészek kitúrták az igazságot, Pistánk plagizált. Nem kicsit, nagyon. Alább láthatjátok az igazságot, Pistánk szóról-szóra másolta Rozsnoki Zsuzsanna 2010-es választási szórólapját. A bekeretezett rész csak az összehasonlítást segíti, Pistánk szórólapjának tartalma 95%-ban más gondolatait tartalmazza.

np_plagium

Pistám!

Elmésen jegyezték meg, hogy “még be sem ült a székbe, de már capcarázik“. Mert ha csak nem rendelkezel Zsuzsanna engedélyével – bizony capcaráztál. Viszont mindettől függetlenül bebizonyítottad azt is, hogy fingod sincs a képviselői munkáról és az önálló gondolatok sem vetik szét a fejedet. Hogyan nézne ki veled egy testületi ülés? Ha pl. a költségvetésről kell szavazni akkor is puskázol majd, pl. keresel a neten egy jegyzőkönyvet és abból felolvasod valaki véleményét?

Ezen ballépésed után tiszteld meg azzal a választókat, hogy kiszállsz ebből a kampányból. Persze dacból végignyomhatod, még be is juthatsz, de olyan támadási felületet fogsz adni a többi képviselőnek és a polgármesternek, amit nem fognak neked megköszönni.

Tudtad e? 2.

Tudtad e, hogy az Óvoda a működésképtelenség szélére került? Most éppen egy pedagógusi állás nincs betöltve. Ezért kellett 26-án rendkívüli testületi ülést összehívni. Íme az ülésről a videó:

Az alpolgármesternek, azaz Feketéné Danyi Andrea Csillának problémát okozó dokumentumot itt olvashatjátok. Kíváncsian várom a polgármester beszámolóját a költségekről, ha +6 milliótól nagyon el fog térni a kimutatás, akkor valahol sumákolás történt. Hogy hol történhetett? Mindent a maga idejében.

Az alpolgármester inkább arról beszéljen, hogy miért lobbizta ki(2.nap.pont) a Kossuth út 173 bérlője összes tartozásának az elengedését. És nála ki lobbizta ki ezt az álláspontot? Kettő hónapja még teljesen más állásponton volt(8.nap.pomt), akkor még azonnal fel akarta mondani a szerződést. Számításaim szerint, csak ebben az esetben félmillió forint körüli összeggel károsította meg a falut a testület.

A Kossuth út 173-ról bővebben majd később. Sok-sok doksival és egymásnak ellentmondó iratokkal.

A napirendi pont alapjául szolgáló bérleti szándékot itt olvashatjátok.

Tudtad e?

Ötven nap múlva választunk. A mai nappal hivatalosan is elindult a kampányidőszak. Ennek apropójából indul a ‘Tudtad e?’ cikksorozat, mely kivonatolva a Hírharang hasábjain is olvasható lesz. A sorozat célja, hogy a választás napjáig olyan információkat juttasson el hozzád, amikről nem biztos, hogy tudtál, segítve ezzel a döntésedet. Még ha nem is lesz minden cikkben bizonyítva, a közölt információk tények. Ellentétben azzal a suttogó propagandával, amit ellenünk folytatnak. Na de mindenki azzal főz amije van. Ez nem is lenne baj, csak borzasztóan nehéz ehhez a dedós szinthez lealacsonyodni. Ezért nem volt hírharang sem. Most van remény a változásra, ezért beleállunk a dolgokba, csak még azt nem tudom, hogy ki hozza el a változást. Egyáltalán van e joga valakinek is azt mondani, hogy elhozza a változást. Az elmúlt 5 év során csak ketten követtük a testület munkáját (néha a volt polgármester is), de most mindenki hirtelen előbújik a bokorból és okos akar lenni, beleértve a jelölt jeleölteket is. Nehéz ez így választóként és megválaszthatóként is. A közélet ilyen szintű ignorálása jogilag ugyan nem befolyásolja a választást, de erkölcsileg a jelöltség is erősen megkérdőjelezhető. Persze ettől még lehet valaki jó befutó, csak túl sok ‘reménységet’ láttam már elbukni mindenféle rostákon. A választás eredménye pedig inkább a pizza, közmunka és az egyéb személyes hatást tükrözi majd, nem pedig racionális alapú választást.

Az egy dolog, hogy alig lesz jelölt aki a helyi ügyekkel tisztában van, kérdés van e víziója a jövőt illetően. A világ egyre gyorsabban változik. Csak ideig-óráig dughatjuk a fejünket a homokba, pl. a klímaváltozás miatt előbb-utóbb meg fogja égetni a seggünket a nap. Na nem arra balliberális és zöld blablára gondolok, amit ők klímaváltozásnak neveznek, hanem arra amit mindenki napról-napra tapasztal. Nagyon rövid időn belül elkerülhetetlen lesz az életmód váltás. Lesz e aki utat tud mutatni a nehéz helyzetekben? Lesz e akit tisztelet övez? Lesz aki nem omlik össze a nyomás alatt? És az időjárás változás csak egy sok közül, igaz a legfontosabb.

Jó lenne egy közös vita, ahol képet kaphatunk a jelöltek lokális és globális víziójáról is.

Mondanom sem kell, hogy a mostani testületnek semmiféle jövőképe nincs. Úgy látom nem is lehet, hiszen a pénztárca képe eltakarja előlük a világot.

(A cikk végére megfogalmazódott bennem egy gondolat: valószínűleg lesz egy sorozat a jelöltekről is, ha majd ismerté válik a személyük.)

nemti.hu

Hurrá, hasít a megújult nemti.hu. Kicsit még csúnyácska, hemzseg a helyesírási és egyéb hibáktól, de legalább működik. Szó sincs régen megkezdett karbantartásról, mint ahogy a polgármester írta tavaly december 9-én, hanem két napja kezdte el valaki tákolgatni. Lehet azért mert megkérdeztem a Kormányhivatalt, hogy nem e kellene működni a honlapnak, ha már egyszer van. Aztán remélem a tákolgatás során felkerülnek az Infotv. melléklete szerinti tartalmak is. Az kötelező. Ha nem akaródzik megcsinálni, majd a NAIH kötelezi a Hivatalt.

Azért nem hazudtolta meg magát az Önkormányzatunk vezetősége: a más tollával való ékeskedés az nagyon megy (na jó meg a hóeltakarítás is megy, ez az első pozitívum az előző vezetéshez képest). Felrakták a honlapra a rovástábla avatást, de az egy szóval sincs megemlítve, hogy egy magánember (konkrétan: Ládecki Anita) kezdeményezésének és áldozatos munkájának köszönhető. Évek óta ez megy: vezetőink más nemző szervével verik a csalánt meg az állam által adott szociális juttatásokkal kenyereznek le embereket.

Karácsony a Szabadság úton

molino

A közmeghallgatáson Orosz Viktor felajánlotta a testületnek, hogy a képen látható molinót 23-as út fölé és néhány darab világító díszt a környező oszlopokra saját munkájával elkészíti, továbbá az ezzel járó szervezési feladatokat is elvégzi. A kérése csak annyi volt, hogy az anyagköltséget (kb.: 25000Ft) állja az Önkormányzat. Ez a léhűtő banda a füle botját sem mozdította, inkább szerda este eldáridózták ezt az összeget.

Mivel a címviselőinkben totális érdektelenség mutatkozott a falu karácsonyi hangulatának megteremtése érdekében, ezért mi (Orosz Viktor, Morvai Géza és jómagam) úgy döntöttünk, hogy saját költségünkre megcsináljuk a Szabadság úton. Úgy hogy a fenti képen látható molinó a Szabadság út 9-11 előtt található.

A címviselőinknek pedig égjen a pofájuk, hogy ennyit nem képesek megtenni a falu érdekében. Már úgy néz ki Nemti mint egy lepukkant putri. Főleg ha Mátraballával hasonlítjuk össze:

vill

Pedig Mátraballán még egy önkéntes közösségépítő hagyományőrző sem erősíti a csapatot. Egyszerűen csak teszik a dolgukat és semmiféle egyéni érdek miatt nem dugják el a karácsonyfájukat egy Isten háta mögötti placcra.

És még pár kép Mátraballáról:

balla1

balla2

Elmélkedés az Önkormányzat leendő honlapjáról

A hírek szerint az új honlapért 150 eFt körüli összeget fog fizetni Nemti Önkormányzata a készítőnek. Ha eltekintünk attól, hogy mi lényegesen olcsóbban elkészítettük volna és a mostaninál lényegesen olcsóbban üzemeltettük volna, akkor azt kell mondanom, hogy ez teljesen normális piaci ár. Na de milyen elvárásokat takar manapság egy ilyen piaci ár? Sok mindent, de most csak egy valamit emelnék ki: Kiesésmentes vagy minimális kieséssel járó zökkenőmenetes átállás. A minimális itt percekben értendő. Ennyi pénzért nem állhat a honlap napokig, hetekig vagy hónapokig. Két dolog lehetséges:

  1. Vagy egy pancsert fizet meg nagyon az Önkormányzatunk hivatala.
  2. Vagy szándékosan bujdokolnak (zárnak el minden információt) előlünk, előletek, mindenki elől. (Lásd a sunyi módon megtartott tegnapi bizottsági és testületi ülést.)

Mindenesetre mi december 23-ig türelmesen és a kíváncsiságtól felajzva várjuk az új honlapot. Bízunk benne, hogy minden visszakerül ami rajta volt [Infotv. 35. § (4)]. Abban is bízunk, hogy az is felkerül ami nem volt fenn, de ott kellet volna lennie [Infotv. 1.sz. melléklet]. Ha csalódnunk kell, akkor pedig valahogyan csak levezetjük ezt a felajzott állapotot :-) .