Tudtad e? 1.

Tudtad e, hogy a mostani testület legnagyobb eredménye, hogy nem utasítottak vissza két ajándékot, hanem elfogadták azt?

Ez komoly, Ők hangoztatták. Mielőtt részletezem soroljuk fel a nevüket az utókor és a Google számára:

  • Széll Istvánné – polgármester
  • Feketéné Danyi Andrea Csilla – alpolgármester
  • Vass Józsefné – képviselő
  • Ivády Gyula Zoltánné – képviselő
  • Schweiczer Krisztián – képviselő

A Hivatal és az Orvosi rendelő felújításáról van szó. Gyakorlatilag a Megyei Önkormányzat intézte az egészet (több településnek is), a testületi tagoknak csak a kicsi kacsójukat kellett felemelni. És szerintük ez a világra szóló eredmény. Végül is nézőpont kérdése. Ha belegondolok abba, hogy a 2 millió forint értékű teljesen ingyen megkapható sportparkot azért nem szavazták meg, mert azt fenn is kell tartani, hát… nincs kizárva, hogy a Hivatal és az Orvosi rendelő felújításánál is remegett a kezük.

Emlékeztek rá, hogy pár évvel ezelőtt, hogy meg volt sértődve az egész testület, mert azt mertem állítani, hogy ezt a kéznyújtogatást a kutyám is meg tudná csinálni? Hmmm…, ha ebben a ciklusban a kutyám, illetve a kutyáink ültek volna a testületi székekben, akkor most Nemtinek lenne sportparkja.

Tudtad e?

Ötven nap múlva választunk. A mai nappal hivatalosan is elindult a kampányidőszak. Ennek apropójából indul a ‘Tudtad e?’ cikksorozat, mely kivonatolva a Hírharang hasábjain is olvasható lesz. A sorozat célja, hogy a választás napjáig olyan információkat juttasson el hozzád, amikről nem biztos, hogy tudtál, segítve ezzel a döntésedet. Még ha nem is lesz minden cikkben bizonyítva, a közölt információk tények. Ellentétben azzal a suttogó propagandával, amit ellenünk folytatnak. Na de mindenki azzal főz amije van. Ez nem is lenne baj, csak borzasztóan nehéz ehhez a dedós szinthez lealacsonyodni. Ezért nem volt hírharang sem. Most van remény a változásra, ezért beleállunk a dolgokba, csak még azt nem tudom, hogy ki hozza el a változást. Egyáltalán van e joga valakinek is azt mondani, hogy elhozza a változást. Az elmúlt 5 év során csak ketten követtük a testület munkáját (néha a volt polgármester is), de most mindenki hirtelen előbújik a bokorból és okos akar lenni, beleértve a jelölt jeleölteket is. Nehéz ez így választóként és megválaszthatóként is. A közélet ilyen szintű ignorálása jogilag ugyan nem befolyásolja a választást, de erkölcsileg a jelöltség is erősen megkérdőjelezhető. Persze ettől még lehet valaki jó befutó, csak túl sok ‘reménységet’ láttam már elbukni mindenféle rostákon. A választás eredménye pedig inkább a pizza, közmunka és az egyéb személyes hatást tükrözi majd, nem pedig racionális alapú választást.

Az egy dolog, hogy alig lesz jelölt aki a helyi ügyekkel tisztában van, kérdés van e víziója a jövőt illetően. A világ egyre gyorsabban változik. Csak ideig-óráig dughatjuk a fejünket a homokba, pl. a klímaváltozás miatt előbb-utóbb meg fogja égetni a seggünket a nap. Na nem arra balliberális és zöld blablára gondolok, amit ők klímaváltozásnak neveznek, hanem arra amit mindenki napról-napra tapasztal. Nagyon rövid időn belül elkerülhetetlen lesz az életmód váltás. Lesz e aki utat tud mutatni a nehéz helyzetekben? Lesz e akit tisztelet övez? Lesz aki nem omlik össze a nyomás alatt? És az időjárás változás csak egy sok közül, igaz a legfontosabb.

Jó lenne egy közös vita, ahol képet kaphatunk a jelöltek lokális és globális víziójáról is.

Mondanom sem kell, hogy a mostani testületnek semmiféle jövőképe nincs. Úgy látom nem is lehet, hiszen a pénztárca képe eltakarja előlük a világot.

(A cikk végére megfogalmazódott bennem egy gondolat: valószínűleg lesz egy sorozat a jelöltekről is, ha majd ismerté válik a személyük.)

Jó hír – szolgálati közlemény!

Vass Józsefné képviselő asszony logikáját alapul véve - a jövőben senkinek nem kell fizetnie gépjárműadót, kommunális adót, iparűzési díjat, bérleti díjat, stb. Azaz semmit, mivel, hogy a Főkefe sem fizet.

nemfizet

Persze ez még választások előtti viccnek is rossz, de valamiért a Kossuth út 173 bérlője jól fekszik a képviselő-testületnél.

A közeljövőben – így a választások előtt – “Tudtad-e?” stílusban indul egy sorozat , ami valószínűleg a Hírharang hasábjain olvasható lesz. Nézzünk ebben a stílusban néhány gondolatot.

Tudtad-e, hogy a Kossuth út 173 bérlője 2001-2018-ig havi 2500Ft-ért bérelte az ingatlant, amiből egy fillér sem fizetett meg csak néhány számlát nyújtott be felújításról, felhalmozva ezzel 355900Ft + késedelmi kamat tartozást?

Tudtad-e, hogy ennek ellenére a képviselő-testület 2019-től meghosszabbította a szerződését, igaz most már havi 5000Ft a bérleti díj, de ebből sem fizetett be egy árva vasat sem?

Tudtad-e, hogy a bérlő tartózkodási helye nem a Kossuth út 173-as ingatlan, hanem Diósd?

Levonhatjuk a konzekvenciát: Nemtiben a piaci ár hatodáért lehet önkormányzati ingatlant bérelni, de egyébként mindegy a bérleti díj mert nem szükséges megfizetni.

Kemény dolgok várnak az új polgármesterre, ha tájékozatlanul veszi át a hivatalt, nagyon sok kaki fog a nyakába ömleni.

A falunak most egy olyan független, de a kormánypártokkal jó viszonyt ápoló jelölt kellene, aki nincs elkötelezve semmiféle támogató felé, aki bele mer állni bármilyen konfliktusba.

Kaptam – megosztom

Úgy néz ki más is megelégelte a címviselőink ámokfutását. A postaládámban leltem egy pendrive-ot, amin többek között a kultúrházról készült képek is voltak. Íme egy:

kh01

Ugye siralmas. Közel 45 millió forintból erre tellett. A “felújítás” előtt 50 évig stabilan állt, most a címviselőink felelőtlensége folytán 5 év alatt gallyra ment . Megjegyzem, az orvosi rendelő, a hivatal épülete és az óvoda felújítására ugyanaz a tervezői és kivitelezői csoportot bízta meg a testület, mint amelyik a kultúrházat csinálta. Pedig a megbízásnál már tudták, hogy baj van kultúrházzal, életveszélyessé is lett nyilvánítva. Ráadásul akkor még garancia időn belül voltak, de lerendezték azzal, hogy “nem kell egyből a rendőrségre rohanni”. Ez jegyzőkönyvben van. Most már kicsúsztunk a garanciából. El megy anyja keservébe az összes. Úgy gondolom el jött az ideje, hogy  most már a lakosok rohanjanak a rendőrségre. Van miért.

Még néhány kép: Olvasás folytatása

O1G

Ez az új jelképe az ellenzéki csürhének. Simicska elvtárstól kölcsönözték, az “Orbán egy geci!”-nek a rövidítése. Szánalmas lelki állapotban vannak, ha ez a maximum amit meg tudnak fogalmazni.

Miért is geci? Mielőtt megválaszolnám kérdést idézek egy interjú részletet Patai Mihálytól. Patai Mihály mindennek mondható, csak Orbán hívőnek nem. Az MSZP őt nézte ki Gyurcsány utódjának, csak nem ő lett a befutó, hanem Bajnai. Patai Mihály egy igazi balliberális közgazdász.

“Egyre többet beszélnek arról, hogy hamarosan vége lesz a növekedési ciklusnak és jön a következő válság. Mi az Ön véleménye erről?

A mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni. Nem csak azért, mert hosszú ideje, már 7 éve növekedési szakaszban van az ország. Azért különleges ez a mostani helyzet, mert most fordul elő először, hogy van egy tartós növekedési ciklusunk, 7-10 év minimum, és a legfontosabb makro mérlegek rendben vannak. Az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg pozitív. Ez a három mérleg soha nem volt így kézben tartva az elmúlt száz évben. Ebből az következik, hogy a következő leszálló ágba a magyar gazdaság úgy fog belemenni, hogy nincsenek egyensúlyi problémái. Vagyis a következő válságot sokkal kisebb problémákkal fogjuk átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben. Még azt is prognosztizálni vélem, hogy gazdasági visszaesés nélkül tudjuk a következő ciklust végigmanőverezni, egy nagyon alacsony növekedéssel, de visszaesés nélkül. Korábban minden válságba úgy mentünk bele, hogy fizetési mérleg és államháztartási deficitproblémákkal küszködött az ország, a külkereskedelmi mérlegünk pedig tradicionálisan deficites volt. Most teljesen más a helyzet, és ez Trianon óta nem fordult elő. Ennél jobb állapotban még soha nem volt a magyar gazdaság.”

Ez egyébként miért nem hír az RTL Klubon, az ATV-n, az Indexen, a HVG-n és a többi ballib médiában? Ja, hogy ezzel nem hergelni lehet az embereket, hanem esetleg elgondolkodnának.

Szóval úgy néz ki azért geci Orbán, mert az elmúlt 8 évben ‘geci’ jól vezette az országot. Persze vannak hibák és túlkapások, viszont nincs ellenzéki kontroll. Ezt a bohócokká vált ellenzéket már egy utcaseprő sem veszi komolyan.

A végére egy kérdés: Hányszor hallótátok az elmúlt 8 évben, hogy “most egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat, de majd utána…”? Na ugye.

Csürhe

Na ezért ez a jelző. Ezeket a ők mondták a tüntikék során. A saját online videóikból van kigyűjtve.

„Molotov-koktéllal kínáljátok meg a Zsideszt!” (O. Géza)

“Öljétek meg az utolsó fideszest is, aztán hugyozzunk a sírjaikra.” (O. Géza)

„A nyuggereket is öljük meg. Semmire sem jók.” (O. Géza)

„Remélem, Orbán megfullad az anyja vérében.” (O. Géza)

„Amíg nem lesz vér, addig ez csak egy vicc. Támadni kell!” (H. Zsolt)

 „Le kell lőni egy rendőrt és hadd lőjenek vissza. Akkor kezdődik csak.” (H. Zsolt)

„Nagyon szúrja a szemem az a karácsonyfa. Égve jobban nézne ki.” (T. Attila)

„Kössétek el a Terror Házánál lévő tankot! Éljen a proletár nép!” (V. Lili)

„Gázolajos vízipuskával el kellene zavarni a rendőröket.” (P. Zoltán)

„Gyújtsatok fel mindent, égjen minden! Behatolni, most! Előre! Fáklyával, előre! Gyújtsatok fel mindent!” (B. István)

„Égjen a fa!” (K. Mihaela Florentina)

„Ide benzin kell!” (Anita és János)

„Valaki egy sálat rakjon fel és gyújtsa már fel baszd meg azt a fát!” (Sz. Öcsi)

„A fának égnie kell!” (T. Attila)

„Téglát mindenkinek, csináljatok már valamit!” (B. Fatima Rita)

„Égő fát borítani gyorsan a rendőrök közé!” (T. István Szabolcs)

„Idő erőszak kell!” (P. András)

„Fröcsögjön a vér!” (T. Gábor)

„Molotovot nekik!” (W. Dalma)

„Menjetek be! Daráljátok le őket!” (K. Heni)

„Molotovot basszatok közéjük!” (A. Paolo)

„Meg kell lincselni őket!” (K. Emília)

„Égjen a Parlament!” (T. István Szabolcs)

„Égjen Orbán!” (R. Lionel)

„Vetőcsöves tűzijátékot toljatok, ne csillagszórókkal szarakodjatok.” (B. Viktor)

„Valakinél nincs egy kukoricagránát?” (B. Péter)

„Halál Orbánra!” (O. Géza)

„Cigicsikket a rendőrökre!” (K. Zoltán)

„Támadni kell, befelé emberek!” (N. Attila)

„Csináljatok koktélt, ez így semmi!” (Józsi)

„Verd szét a fejét a rendőrnek. Már rég nem a népet védi. Mocskos férgek.” (Sz. Enikő)

„Téglával kell dobálni!” (K. Tímea Bianka)

Zaporozsec

Elkövettem egy nagy hibát. Belenéztem a tegnapi tüntetés közvetítésébe és látván a csürhét és főleg a fehérsapkás femina szónokokat, akkora másodlagos szégyenérzetem támadt, hogy ki kellett kapcsolnom a tv-t. Pedig edzett lelkem van az ilyenhez, de ez megterhelt.

Amikor a tehetségtelenség párosul a tehetetlenséggel, a butasággal és az aljas szándékkal akkor már nagy a baj. Akkor keletkeznek a kun bélák. Nem véletlen a tanácsköztársasággal való párhuzam, a módszerek most is ugyanazok, csak a Szovjetúnió kommunistáinak a helyét átvette az Európai Únió ballib vezetése. Furcsa és aljas banda ez a ballib csürhe. Ideköpik nekünk ezt demokrácia nevű játékszabályt, hogy ez nagyon király és tessék ez alapján játszani. Majd mikor a konzervatív oldal az ő szabályaik alapján az ő pályájukon péppé veri őket, akkor már forradalmat és anarchiát akarnak. Ezek ők.

Ha valakit esetleg sértene a csürhe jelző, akkor tisztázzunk valamit. Minden csoportnak és embernek kezdetben jár az alap tiszteletet. Aztán ez a tisztelet a cselekedetei alapján alakul, lesz olyan akire felnézek és lesz olyan akit lenézek. Ez a ballib banda (Jobbik, DK, MSZP, Párbeszéd, Liberálisok, LMP, Momentum) és az általuk utcára hívott és felhergelt tüntetők – azután, hogy randalíroztak az ország házában, fel akarták gyújtani a karácsonyfát és a jászolt, összetörték és elégették a rászoruló gyermekeknek szánt szánkókat, provokálták és dobálták a rendőröket, keresztény ellenes szólamokat skandáltak, vért és halált akartak, stb. – maximum a csürhe minősítést érdemlik meg. De lehet, hogy még azt sem. És aki ezek után szimpatizál velük arra sem tudok feljebb nézni.

Az előző bejegyzésben már írtam arról, hogy ennek a randalírozásnak semmi köze a rabszolgatörvénynek nevezett törvénymódosításhoz. Ezek egyrészt le akarják rombolni azt a képet, hogy Magyarországon rend van, ellentétben a migránspárti országokban kialakult randalírozással és terrorveszéllyel, másrészt hátha a zavarosban némi külföldi segítséggel a kormányrúdhoz tudnak jutni. Pontosan tudják, hogy ez saját erőből, már nem megy. Most már a lakosság 83%-a elítélő őket, gyakorlatilag megszűnt a szavazóbázisuk.

Kormányváltást! – skandálják a tüntetők. Legyen, ha érdemes váltani én benne vagyok, de gondolkodjunk egy kicsit. A józan paraszti ésszel megáldott emberek akkor cserélnek le valami működő dolgot, ha azt valami jobbra tudják cserélni. Pl. az emberek a Mercedest örömmel lecserélik egy Rolss-Royce-ra, de egy Zaporozsecbe nem szívesen ülnének át. Van most nekünk egy tapasztalt és harcedzett sofőrrel rendelkező Mercedesünk, ami ugyan egy kicsit régi, néhol piszkos, néha szervizelni kell, időnként olajat kell cserélni benne, néha fődarabot is cserélni kell, viszont stabilan elvisz A pontból B-be, majd C-be, majd D-be, és így tovább, tehát lehet rá számítani. Aztán alternatívaként van egy erősen korrodált Zaporozsecünk egymással veszekedő tanulóvezetőkkel, ami ha véletlenül mozgásba lendül, akkor is az A és B pont között többször kell javítani, néha külföldi szerelők is javítják, néha vissza kell menni egy-egy elhagyott alkatrészért, aztán a B pont előtt mindig jön a sárga angyal és visszaviszi a Zsaporozsecet az A pontba majd kezdődik előről minden. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy lecseréljük az üzembiztos Mercedest egy széteső félben lévő Zaporozsecre?

Amit most látunk az a Zaporozsec utolsó próbálkozása félúton a roncstelep felé. Nincs már esélye. Elhanyagolták, nem szervizelték, azt hitték, hogy örökké fog tartani. Hát nem. Egy feladat maradt, furfangosan kordában tartva bekísérni a roncstelepre úgy, hogy  a segélykiáltása ne hallatsszon el a nyugati lánctalpas barátjához. Miért?

Sajnos reális az esélye annak, hogy ez az egész cirkusz vérfürdőbe fog végződni. Semmi sem véletlenül történik, a forgatókönyv már meg van írva. Ez a csürhe pontosan tudja, hogy ezzel az akcióval politikai öngólt lőtt, a legkisebb esélyük is elszállt bármely választási győzelemre, innen már nincs visszaút a normalitásba. Logikusan az a következtetés, hogy ilyet csak akkor csinálhattak, ha előre lepaktáltak külföldi erőkkel a hatalomért. Ha kellő méretű véres balhét csinálnak – mondjuk egy ukrán Maidan szintűt – akkor a külföldi beavatkozás által beülhetnek a bársonyszékbe. Na ezért kell furfangosnak lenni, ezért van most nagy szükség a magyar virtusra.